Jelentősen romlott a Wizz Air harmadik negyedéves pénzügyi eredménye

Jelentősen romlott a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság pénzügyi eredménye a december 31-ével végződött harmadik pénzügyi negyedévben az egy évvel korábbihoz képest - írja az MTI.

A légitársaság honlapján közzétett jelentés szerint bár az utasforgalom 14,9 százalékkal 8,1 millióra, a bevétel pedig 21,2 százalékkal 512,7 millió euróra javult, az üzemi eredmény nullszaldót mutatott, az adózott eredmény pedig mindössze 1,7 millió euró lett, ami 87,6 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. A Wizz Air elemzésében azt írta, a cég költségei a negyedévben 25,6 százalékkal 512 millió euróra emelkedtek elsősorban a kerozin árának korábbi emelkedése miatt. Csak ez a tétel 21,6 százalékkal nőtt. Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a 15 százalékos forgalomnövekedés mellé a járatok töltöttsége 2 százalékponttal 91 százalékra javult, a magasabb kerozinárakat pedig a kapacitásbővítés visszafogásával ellensúlyozták. Emellett megemlítette, hogy részben a novemberben bevezetett új csomagfeladási feltételek miatt 6 százalékkal nőtt a cég kiegészítő szolgáltatásokból származó bevétele. A Wizz Air a pénzügyi eredmény ismeretében nem változtatott egész éves profitvárakozásán, továbbra is a 270 és 300 millió euró közötti sávba várják a teljes éves adózott eredmény alakulását.

Forrás: MTI


Környezetszennyező privátrepülések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepülések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.
Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói

Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói 

Újra megjelennek Magyarországon a Google járgányai.
A Lufthansa megszünteti a fedélzeti árusítást hosszú távú járatain

A Lufthansa megszünteti a fedélzeti árusítást hosszú távú járatain 

A Lufthansa gazdasági okokból leállítja a fedélzeti értékesítést hosszú távú járatain.
Emirates és Visit Hungary megállapodás

Emirates és Visit Hungary megállapodás 

Az Emirates légitársaság együttműködési megállapodást írt alá a Visit Hungaryvel a Magyarországra irányuló beutazó turizmus fellendítése érdekében.
A Wizz Air törölte a Lisszabonból Budapestre tartó járatát

A Wizz Air törölte a Lisszabonból Budapestre tartó járatát 

A légitársaság már közvetlenül tájékoztatta azon érintett utasait, akik a weboldalon, illetve applikáción keresztül intézték foglalásukat.
Járattörlések a belgiumi repülőtéren

Járattörlések a belgiumi repülőtéren 

A közlekedési vállalatok szakszervezeteinek sztrájkja miatt közlekedési fennakadások és járattörlések várhatók április 29-én.
Az ír fapados fellép a reptéri ivászatok ellen

Az ír fapados fellép a reptéri ivászatok ellen 

A Ryanair már januárban azt javasolta, hogy az EU vezessen be alkoholkorlátozást a repülőtereken – közölte a CNN.
Csak Itália területén robog a legújabb luxusvonat

Csak Itália területén robog a legújabb luxusvonat  

Az új La Dolce Vita gyártmány nyolc gondosan megtervezett útvonalon kínál művészeti élményeket, festői tájakat és gasztronómiai élményeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.