Jó nyarat zárt a Budapest Airport

Minden reményt felülmúlóan jól sikerült a nyári utazási szezon a Budapest Airport számára, 2010 utasforgalmi adatai a 2007-es rekordévet idézik. Akkor 2,4 millió utast indított és fogadott a magyar főváros nemzetközi repülőtere, ezt a számot ismét sikerült beállítani a július-augusztus-szeptemberi nyári csúcsidőszak alatt. A Budapest Airport szakértői optimisták, szerintük már látszik a fény az alagút végén, a légiközlekedés ismét szárnyra kaphat itthon is.

Júliusban 797,558, augusztusban 843,336 míg szeptemberben 769,645 utas indulását és érkezését regisztrálta a Budapest Airport. A három hónap összesen 2,4 millió utast jelentett a repülőtéren, amire utoljára a 2007-es rekordévben volt példa, akkor 8,7 millió utasa volt a repülőtérnek egész évben. Az idei egész éves kilátások valamivel szerényebbek, mivel az egész földrészen megérezték azt a két hetet áprilisban, amikor az izlandi vulkán kitörése miatt szinte egész Európában hosszabb-rövidebb időre le kellett zárni a légteret.

A nyaralási szezon alaposan próbára tette a repülőtéri személyzet és az infrastruktúra teljesítőképességét, a terminálok sokszor az áteresztőképességük felső határán teljesítettek. Ennek részben a kötelező Schengen/nem-Schengen elválasztás az oka, ami sokszor megfelezi az amúgy is szűkös áteresztő kapacitást. Ráadásul az egyre szigorúbb utasbiztonsági előírások miatt jelentősen lelassult az egyébként korszerű ellenőrzőpontok áteresztőképessége.

A hagyományos (menetrendszerű) légitársaságok, amelyek a repülőtér 2-es terminálját használják, jelentősen növelték a gépek kihasználtságát. Ezzel kapcsolatban Kam Jandu, a Budapest Airport légközlekedési igazgatója kijelentette: „Minden meglévő nehézség ellenére a növekvő utas szám és a gépek kihasználtsága is jelzi, hogy a légiközlekedés elkezdett kilábalni a válságból. Azt is látjuk, hogy szigorúbb EU-s biztonsági előírások érvényesítése sem volt különösebb hatással a repülőtér teljesítményére.”

A Budapest Airport a megnövekedett forgalomra tekintettel nem csökkenti az utasbiztonsági területen foglalkoztatott dolgozók létszámát, hogy így is támogassa a légitársaságok megnövekedett forgalmát a téli/karácsonyi szezonban. A Budapest Airport termináljainak teljesítményét több mint kétszeresére növeli a jövő tavasszal, amikor a SkyCourt (Égi Udvar) átadásával egyúttal azonnal tizenkettőre emeli az utasbiztonsági folyosók számát a 2-es terminálon.


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.