Jogi eljárást indíthat a Wizz Air ellen a brit légügyi hatóság

A fogyasztóvédelmi törvény megsértése címén jogi eljárást helyezett kilátásba több légitársaság, köztük a Wizz Air ellen a brit polgári repülésügyi hatóság (CAA).

A CAA honlapján szombat este megjelent közlemény szerint a fellépés annak a féléves átfogó vizsgálatnak a folyománya, amelyet a brit hatóság végzett az egyes légitársaságok által járatkésések, fennakadások esetén alkalmazott kártérítési gyakorlattal, illetve az utasok jogairól szóló információszolgáltatással kapcsolatban.

A CAA szerint a felülvizsgálat nyomán számos légitársaság máris változtatott gyakorlatán ezeken a területeken, és ezáltal "utasok milliói" részesülnek hatékonyabb támogatásban fennakadások esetén.

Egyes légitársaságok azonban a "széleskörű eszmecserék" ellenére még nem hajtották végre az előírt változtatásokat, ezért a felügyeleti hatóság kezdeményezi az ügy jogi útra terelését a Wizz Air mellett az ír Aer Lingus és a brit Jet2 esetében.

A CAA közleménye szerint a három légitársaságnak most már végre kell hajtania a brit hatóság által igényelt módosításokat, ellenkező esetben bírósági végzés kilátásával lesznek kénytelenek szembesülni.

A kifogások között a CAA megemlíti, hogy a Jet2 és a Wizz Air például két évre korlátozza azt az időszakot, amely alatt az utasok bíróság elé terjeszthetik a két cég elleni kártérítési igényeiket, jóllehet az angol fellebbviteli bíróság egy precedensügyben azt a végzést hozta, hogy az utasoknak hat évig terjedő időt kell erre biztosítani. Emellett a CAA szerint a Jet2 és a Wizz Air nem adott megnyugtató biztosítékokat arra, hogy következetes módon nyújtanak kártérítést a műszaki hibákból eredő fennakadásokért.

A Jet2 és az Aer Lingus nem tudta megfelelően bizonyítani, hogy előre tájékoztatja utasait jogaikról járatfennakadások esetére.

Andrew Haines, a CAA vezérigazgatója a hatóság által közzétett kommentárjában közölte: az utasoknak "minden okuk megvan a csalódottságra" amiatt, hogy néhány légitársaság nem tartja magát a fellebbviteli bíróság végzéseihez.

A Jet2 szóvivője a BBC-nek nyilatkozva visszautasította a CAA kifogásait, amelyeket "tartalmilag pontatlannak" nevezett. Az illetékes szerint a légitársaságoknak joguk van két évben megszabni azt az időhatárt, ameddig a kártérítési igényeket jogi úton érvényesíttetni lehet.

Az Aer Lingus azt közölte a BBC-vel, hogy tárgyalásban áll a CAA-vel a brit hatóság kifogásainak rendezése érdekében, a Wizz Air pedig a brit közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint bejelentette, hogy már folyamatban van a kártérítési ügyek "átértékelése", és erről a CAA is tud. A Wizz Air szóvivője szerint ugyanakkor angol bírósági végzések is alátámasztják, hogy két évben határozható meg a kártérítési igények időhatára.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.