Kedd estig meghosszabbították a légtér zárlatát Németországban

Kedd estig hosszabbították meg a légtér zárlatát Németországban - jelentette be a langeni repülésbiztonsági hatóság szóvivője.

A hivatal képviselője szerint az újabb határidő este 20 óra. A hamufelhő elkerülése érdekében kis magasságban történő, különleges engedélyhez kötött repüléseket ugyanakkor engedélyezik. Az engedélyezett magasság 3000 méter. Ennek keretében a Lufthansa keddre 200 járatot tervez, ami különben töredéke a szokásos napi csaknem 2000-nek. A korábbi döntés értelmében a zárlat 14 óráig lett volna érvényben. A hatóságok ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a helyzet a vulkáni hamu terjedésének, illetve az időjárás alakulásának a függvényében változhat. Ezt erősítette meg délelőtti rendkívüli sajtóértekezletén Peter Ramsauer közlekedési miniszter is. Ramsauer - akit a zárlat ellenzői a válságkezelés állítólagos mulasztásai, illetve a zárlat kapcsán élesen bírálnak - hangsúlyozta: egy válságstáb állandóan ülésezik, és folyamatos kapcsolatban áll a többi európai uniós ország illetékes hatóságaival is. Ugyancsak kedd délelőtt jelentették be, hogy a korlátozásokat leghevesebben bíráló és eltúlzottnak tartó Lufthansa légitársaság a Max Planck Intézettel együttműködve délután önálló légtérvizsgálatot hajt végre a vulkánihamu-koncentráció mérésére. A légitársaság szóvivője szerint a Lufthansa különleges légibusza olyan adatokat igyekszik gyűjteni, amelyek valóban mértékadóak lehetnek a légi közlekedés németországi, illetve európai korlátozásának fenntartása, illetve remélt feloldása szempontjából. A repülésbiztonsági hivatal korábban végzett hasonló vizsgálatának eredményeit még nem tették közzé. (MTI)


Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni?

Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni? 

Nem csak az idősekről van szó: az Egyesült Államokban több százezren szenvednek fiatalon is olyan kórokban, amelyek – sokszor egész életükre – akadályozzák a mozgásukat vagy tájékozódásukat.
Mesél a török légitársaság

Mesél a török légitársaság  

Érkezik a Turkish Airlines Podcast második évada.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.