Kerékpárút-fejlesztési koncepció Gödöllőn

Több kilométernyi, a térségi és az országos hálózatba bekapcsolható kerékpárutat építenének Gödöllőn pályázati és helyi forrásból; a tervezett beruházás a jövő heti közmeghallgatáson is téma lesz a Pest megyei településen – tájékoztatta a koncepció kidolgozásában részt vevő Tóth Tibor (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) önkormányzati képviselő az MTI-t.

Mint elmondta: a városban eddig két-három kilométer hosszon létesült kerékpárút, ám szeretnének minél több hasonlót építeni. Ennek érdekében kezdtek hozzá egy átfogó koncepció kidolgozásához a Magyar Kerékpárosklubbal és  helyi civil szervezetekkel közösen. A várhatóan több millió forintos beruházás elindítása előtt a lakosság és a gödöllői autósok meggyőzése az elsődleges cél, ezért is lesz téma a jövő heti közmeghallgatáson a tervezett beruházás - fűzte hozzá Tóth Tibor.
    A képviselő az elképzelések között említette, hogy a város peremkerületeiben is minél több bicikliút épüljön,  illetve a gödöllői kerékpárutak csatlakozzanak például a Rákos-patak menti hálózatba, hogy biciklivel is könnyebben elérhető legyen a fővárostól 30 kilométerre fekvő Gödöllő.
    A koncepció kidolgozói a zsúfolt település autóforgalmának és környezeti terhelésének csökkenését, egyúttal a gödöllői látványosságok iránt érdeklődő kerékpáros turisták számának gyarapodását remélik a beruházástól – mondta  a képviselő.

Forrás: MTI


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.