Két orosz légitársaság is megkerüli Ukrajna légterét

Az Aeroflot és a Transzaero orosz légitársaságok járatai csütörtöktől megváltoztatták útvonalukat: megkerülik Ukrajna légterét.

Az intézkedés nem vonatkozik - a Krími kivételével - az ukrajnai járatokra. Nem hivatalos értesülések szerint a légitársaságok az orosz hatóságok ajánlása nyomán döntöttek így – írta pénteken a Travel.ru orosz hírportál.

A változtatás egyebek mellett a Moszkvából Isztambulba, Athénbe, Tel-Avivba, Antalyába, Hurgadába, Sarm-es-Sejkbe, a dél-oroszországi Anapába és a krími Szimferopolba tartó járatokat érinti. A korábban az ukrán légtéren áthaladó járatok most keletebbre – Voronyezs, Rosztov-na-Donu és Krasznodar orosz városok felett - repülnek el. Más járatok nyugati irányban – Lengyelországon és Fehéroroszországon át – kerülik meg Ukrajnát, például az Aeroflot Belgrádból és Szófiából Moszkvába tartó járata. Ez utóbbi járatnak így másfél órával nő meg a menetideje.



A Wizz Air is módosítja az útvonalát?

A portál úgy tudja, hogy a Wizz Air Budapest-Moszkva járata is Lengyelországon és Fehéroroszországon át repült március 13-án. A portál szerint más légitársaságok vagy nem kaptak ilyen ajánlást, vagy nem vesznek róla tudomást.

Kivételt képez a S7 Airlines légitársaság szibériai járata, amely Rosztov-na-Donun és Voronyezsen keresztül repült Szimferopolba. Egy egyiptomi légitársaság, a NordWind Airlines is megkerülte Ukrajnát.

A légitársaságok többi járata továbbra is a szokásos útvonalon, Ukrajnán keresztül repült. Az Oroszország és Ukrajna közötti légi járatok útvonala nem változott, csak a járatok száma csökkent.

Forrás: MTI


Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között

Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között 

Nemcsak egy új úti célt, hanem egy új légitársaság érkezését is bejelentette a Budapest Airport.
Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra

Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra 

A Cannes-i Filmfesztivál, a Formula-1-es Monacói Nagydíj, valamint a Cannes Lions PR és kreatív verseny miatt az Air France közvetlen járatot indít Los Angeles, valamint New York és Nizza között.
Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken

Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken 

A repülőtér biztonsági személyzete összesen 10,7 tonna kimchit foglalt le az utasoktól.
A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában

A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában  

Bejelentették: 2025 március végétől megszüntetik járataikat Aalborgba, valamint bezárják billundi bázisukat.
Erre készüljön: hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpartot

Erre készüljön: hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpartot 

A közlemény szerint a híd péntek éjféltől hétfő hajnali 4 óráig lesz lezárva.
Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban

Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban 

A Turkish Airlines február 5-én megnyitotta az eddigi legnagyobb külföldi lounge-át a Narita Nemzetközi Repülőtéren.
MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi

MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi 

A MÁV-nak egyre sürgetőbbé vált az új flotta.
Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról

Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról 

Éppen 10 éve törölte el a HungaroControl – Európában elsőként – a teljes légi útvonalhálózatot, ezzel lehetővé téve a repülőgépek korlátozások nélküli, szabad légtérhasználatát.
Járatindítás két angliai célállomásra

Járatindítás két angliai célállomásra 

A Jet2.com új járatokat indít az East Midlands Repülőtérre és Newcastle-be.
Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben

Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben 

A Budapesti Békéltető Testülethez beadott kérelmek tekintetében kiugróan magas volt a járatkésésekkel és -törlésekkel kapcsolatos panaszok száma.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.