Kétszer annyi charter indul, mint tavaly

"Úgy tűnik, idén fellélegezhetünk, és kicsit olyan lesz a 2022-es nyár, mint a koronavírus előtt" - nyilatkozta az MTI-nek Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke.

A tavaly elindított heti mintegy 20 charterjárat az idénre megduplázódott, a járatok Törökországba, a görög szigetekre, Mallorcára, Egyiptomba, Tunéziába indulnak, így már 15 úti cél érhető el ily módon. Kiemelte, hogy nagyon nagy az utazási kedv, az emberek a pandémia 2 éve után vágynak a külföldi utazásra. Természetesen a nyári időszakban főként a tengerparti nyaralások számítanak a legnépszerűbb úti célnak, és sokan választják a kulturális körutazásokat.

Az európai úti célokon kívül 2022-ben ismét előkelő helyet foglalnak el a népszerűségi listán olyan országok, mint az Egyesült Államok, vagy Izrael. Természetesen az oroszországi utazásokat törölni kellett - jelezte, hozzátéve, hogy a beutaztatással foglalkozó cégek nincsenek könnyű helyzetben: a pandémia után az orosz-ukrán háború nehezítette a működésüket, és a tengerentúlról érkező vendégek döntését is visszavetette a szomszédos országban zajló háború. Az 1974-ben alakult MUISZ-nak 164 tagirodája van, amelyek a szervezett turizmus 75 százalékát bonyolítják. Tavaly egymillió utas utazott a magyarországi utazási irodák szervezésében.

Forrás: MTI


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.