Ki repteti a ferihegyi utasok nyolcadát?

Nem meglepő módon a tavaly itthon is tovább erősödött Lufthansa Csoport - derült ki a vállalat keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Pedig a 2013-as növekedés nem volt könnyű egy olyan év után, mint a 2012-es, amikor is a sorból kidőlt Malév utasai igen sokan foglaltak át a Lufthansa Csoport járataira - ismerte el Antal Gábor, aki 25 Lufthansánál lehúzott évet követően a Lufthansa Csoport magyarországi vezetője lett.  Az emiatt megugró 2012-es eredményeket 4,4%-kal meghaladva az LH Csoport 1 017 994 utast szállított a Ferihegyről. Ez a 2013-as 8,5 millió utashoz képest egész meggyőző eredmény. Ráadásul „hagyományos” légitársaság kategóriában a Lufthansa és leányai több harmadát – 36,8% - vitték az utasoknak. A Swiss 12,2%-kal szálított több utast, jegyértékesítésből származó eredménye 16%-kal ugrott meg. Csak az LH egyedül elreptette a full service utasok 20,7%-át. Utóbbi 0,5 százalékpontos bővülés, míg a csoport egésze 2,3%-ot tett rá a 2012-es magyarországi eredményére – tájékoztatott Antal Gábor.

Az LH Csoport Budapestről induló utasainak közel 60%-a száll át. Jelentős részük Észak-Amerikába utazik tovább. Ezen a területen gyakorlatilag elvitte a pálmát a csoport; idén pedig további növekedésre számít. A 2014. január és április közti időszakra szóló foglalások alapján 6,5 százalékpontos bővülésre számít az anyacég Lufthansa a tavalyi év azonos időszakának 27,75-os részesedése után, míg csoportszinten a 2013-as 37,8% 5,6 százalékponttal javul.  

Észak-amerikai pozíciót az LH tartja, de próbál Ázsia csendes-óceáni felére is rágyúrni egyebek mellett a Tokió-Hanedára közlekedő járatával és az All Nippon Airways-szel (ANA) kötött együttműködése révén. Illetve szöuli járatával, melyet nem mellesleg az olcsó, csendes és nagyon nagy Boeing 747-800-as repül. Bár a világnak erre a fertályára komoly kihívóval veszi fel a harcot a Lufthansa, az európai nagyok mumusaival, a már emlegetett Perzsa-öbölbeli fuvarosokkal – ismerte el Martin Riecken. Ha pedig a közelbe mennénk, németországi átszállással szintén ráerősítenek Portugáliára Lufthansáék az ezen a piacon tervezett legkedvezményesebb jegyekkel.

Nem csak a magyar piac hozta a vártnál is jobb számokat tavaly. A 2013-at összességében rekordévnek tartja a csoport a 79,8%-os kihasználtsággal lerepült 209 milliárd utaskilométerével. Eddig a 2014. sem ad okot lehangoltságra, mivel eddig 79,6%-ig tele repültek a gépek.

Mindeközben folyik a flotta modernizációja is. Megérkezett a 10. Boeing 747-800-as. (Ez az, amiből nálunk a Cargolux egy-egy madara száll le.) Az alacsonyabb üzemelési költségű és csendesebb géptípusból 2015-ig 15-öt vesz át a Lufthansa. Ez év végéig összesen 23 új gépet állítanak forgalomba, viszont a 2025-ig átvenni tervezett 261 gép már-már az Öböl légitársaságainak géprendeléseinek nagyságrendjét idézi. És ők sem aprózzák ám, a rendelési listán szerepel a Boeing 777X és az Airbus válasza a Boeing műanyag csodájára, a Dreamlinerre, az Airbus A350-900-as. Utóbbiak már jövőre viszik a függőleges vezérsíkon az ismert darumadarat szerte a világban.

Ha már új gépek, a kabinbelső megújulása sem várathat magára. Az idei berlini ITB-n tárják a plénum elé a régóta tervezett premium economy kabint. Mit hoz még a jövő? Például, hogy a Lufthansát teljes egészében ötcsillagos légitársasággá nyilvánítja a Skytrax, így bekerülhet abba az elitklubba, melyben 7 fuvarozó szerepel. Az LH első osztálya már megkapta az 5 csillagát, de dolgoznak a business és turista osztályuk elismertetésén is – mondta el Martin Riecken szóvivő.


BAHART – indul a főszezon

BAHART – indul a főszezon 

A legforgalmasabb útvonalakon jelentős mértékben kibővíti járatait a társaság. 
Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.