Kilábalás a válságból?

Március közepén hozta nyilvánosságra a Lufthansa konszern 2001. évi eredményét. A korábbi években folyamatosan nyereségesen működő, tavaly részvényenként 0,60 euró osztalékot fizető részvénytársaság a 2001. évben 591 millió eurós üzleti veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A társaság működési eredménye ugyan 20 millió euró pluszt mutat, de a terven felüli értékcsökkenés, a vendéglátó üzletágban elszenvedett veszteségek és a negatív nettó eredményeként a záró mérleg messze elmarad az egy évvel ezelőtt realizált 1,2 milliárd eurós nyereségtől.

Az idén ezért nem kapnak osztalékot a részvényesek, és folytatódik a szigorú költséggazdálkodás. Hiába keresték a látogatók az idei ITB-n a német légi konszern standját, ők nem állítottak ki, hanem egy nagyszabású sajtótájékoztatón tájékoztatták a közönséget ez évi terveikről. A tájékoztatón Thierry Antinori, a Lufthansa értékesítési vezérigazgató-helyettese azt is elmondta, hogy egymillió márkánál is többet takarított meg a cég a kiállítástól való távolmaradásával.

Előadásából azt is megtudtuk, hogy tavaly szeptember 11. óta a IATA légitársaságok összességében 10 millió utast veszítettek, és közülük 30 kért csődvédelmet vagy szűnt meg mostanáig. Mindez 200 000 állás megszűnéséhez vezetett világszerte. Így fordulhatott elő, az amire 28 éve nem volt példa a Lufthansa fennállása során: közel 3%-kal csökkent az általuk szállított utasok száma is.

Az idei első negyedévben azonban már látszik a fény az alagút végén. A járatcsökkentések hatására 73%-ra emelkedett a teljes hálózatban a kihasználtság, ami már meghaladja a tavalyi év azonos időszakában mért adatot, április–május hónapokra pedig további keresletnövekedés prognosztizálható. Ennek érdekében 10, korábban a forgalomból kivont repülőgépet állít vissza a nyári menetrend életbe lépésekor a cég, sőt két új gép is repül majd ebben a szezonban. Az észak-amerikai járatok száma 40%-kal nő, és három új útvonal (München- –Sanghaj, München–Tokió, München–Boston) is beindul a nyártól. Februárban már új munkatársakat is vettek fel.

Úgy tűnik, hogy a légi forgalomban bekövetkezett válság által legkevésbé sújtott „olcsó” légitársaságokkal is megpróbál, ha óvatosan is, versenyezni a Lufthansa. A sohasem olcsó áraival, hanem a szolgáltatások magas színvonalával kitűnni akaró légitársaság májusi indulással öt európai célállomásra (London, Párizs, Isztambul, Amszterdam, Firenze) hirdetett meg 111 eurós akciós árakat. A Lufthansa azonban továbbra is szolgáltatásai révén kívánja magához láncolni utasait, akik a Star Alliance szövetségi tagság révén számos olyan előnyre jogosultak, amelyre a low-cost légitársaságok utasai hiába várnak. Ábránkból az is kiderül, hogy egy független értékelő cég, a Merrill Lynch milyennek látja a jelenlegi négy nagy légitársasági szövetség versenyét:

A repülésbiztonság területén számos újítással kívánja a cég elejét venni a szeptember 11-i események megismétlődésének. Megerősítik a vezetőfülkék ajtajait, légi marsallokat alkalmaznak bizonyos járatokon, és szigorítják az utasok, a csomagok, sőt a társaság alkalmazottainak ellenőrzését is.

Az internet adta lehetőségeket is igyekszik kihasználni a német társaság. Az InfoFlyway elnevezésű portálon realizált foglalások értéke tavaly megduplázódott, a kis- és középvállalkozások számára hat hónappal ezelőtt létrehozott Corporate Flywayen pedig immár 500 céget regisztráltak. A Németországban tavaly év végén a Lufthansa és nyolc európai légitársaság által beindított Opodo portál látogatóinak száma pedig immár havi 600 000-re emelkedett, így a leglátogatottabb európai portálok közé emelkedett.

Bár az utazási irodák közreműködésére továbbra is számít a légitársaság, 2003-tól új jutalékrendszert léptetnek életbe, elsőként Németországban. Ennek részletei azonban jelenleg még nem nyilvánosak.


Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.