KLM/Delta Air Lines: Covid-biztos járatok

Ami nem azt jelenti, hogy aki velük utazik, az tuti, elkapja a covidot, hanem épp ellenkezőleg.

A KLM Holland Királyi Légitársaság és a Delta Air Lines december 15-től csak negatív Covid-teszttel igénybe vehető járatokat indít Atlantából Amszterdamba. A légitársaságok a holland kormánnyal, Amszterdam-Schiphol és a Hartsfield-Jackson Atlanta repülőterekkel is együttműködnek, így egy olyan program jött létre, amelynek során a Hollandiába érkező utasok egy, a leszálláskor készített negatív PCR teszteredmény után nem kötelesek karanténba vonulni.

„Amíg nem áll rendelkezésre egy jóváhagyott, hatékony vakcina, addig ez a program az első lépés a nemzetközi utazás fellendülése felé. Hálás vagyok partnereinknek, hogy támogatták a Covid-mentes légifolyosó létrehozását. Azon kell dolgozzunk, hogy helyreálljon az utasok és kormányok légiközlekedésbe vetett bizalma”, mondta Pieter Elbers, a Holland Királyi Légitársaság elnök-vezérigazgatója.

 

A negatív teszttel igénybevehető járatok heti négyszer fognak Atlantából Amszterdamba indulni, a járatok felét a Delta, felét a KLM fogja üzemeltetni. A járatok teszt jelleggel három hétig közlekednek, a programot pedig később más országokra is kiterjesztik, amennyiben a próbajáratok eredményesnek bizonyulnak.

Az utasoknak továbbra is lehetőségük lesz igénybe venni azokat a napi rendszerességgel induló Atlanta és Amszterdam közötti járatokat, melyek nem vesznek részt a programban.

Karantén kérdés

A tíz napos karantén a Hollandiába való belépés alapfeltétele. Azonban egy, öt nappal az utazás előtt készült negatív teszttel és az utazásig tartó önkéntes elszigetelés vállalásával az utasok a repülés előtt is letölthetik a kötelező karantént. Amennyiben érkezéskor, a Schiphol repülőtéren készített második teszt is negatív eredményt mutat, az illetőnek nem kötelező karanténba vonulnia.

Ez az új protokoll minden kiemelten fontos céllal, például egészségügyi, oktatási- és munkaügyben Hollandiába érkező utas számára elérhető lesz. Azonban az Amszterdamból tovább utazóknak továbbra is be kell tartaniuk a korlátozásokat és a kötelező karantént.

A Delta és a KLM Covid-mentes járatain való repüléshez az utasoknak az alábbiakra lesz szükségük:

  • Egy negatív Covid-19 PCR tesztre 5 nappal az Amszterdamba érkezés előtt
  • Egy negatív rapid antigén tesztre közvetlenül felszállás előtt
  • Egy negatív PCR-tesztre érkezéskor

Forrás: ACG Reklámügynökség Kft.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.