Költségvetési tartalékokból emel tőkét az állam a Malévben

A költségvetés általános tartalékából 10 milliárd forintot, az állami vagyonnal kapcsolatos költségvetési fejezet tartalékából pedig 7,32 milliárd forintot fordít az állam a Malév tőkeemlésére, amelyből összesen 20,7 milliárd forint készpénzzel vesz részt és 4,66 milliárd forint adósságot tőkévé konvertál - derül ki a Malév tőkehelyzetének rendezéséről szóló magyar-orosz megállapodás részleteit ismertető, kedden megjelent kormányhatározatokból.

A többi forrásról a dokumentumban nincs szó. A határozat szerint a magyar nemzeti légitársaság jegyzett tőkéjét négymillió forintra csökkentik, majd új kibocsátású részvényekkel 26,82 milliárd forinttal megemelik. Az új részvényekből a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) 25,36 milliárd forintot jegyez, a fennmaradó hányadra pedig az orosz fél vállalt kötelezettséget. Erről a tőkerendezésről a Malév pénteken megtartott rendkívüli közgyűlésén már döntöttek is. Ezzel a magyar állam 95 százalék, az AirBridge 5 százalék tulajdont szerzett a Malévban. A 2007 elején történt privatizációval az AirBridge, ami akkor 49 százalékban Borisz Abramovics orosz üzletember tulajdonában volt, közel 100 százalékban lett a Malév birtokosa. A 20,7 milliárd forint készpénzből a Malév elsősorban a lejárt adótartozásait rendezi, a többi a tevékenység finanszírozást szolgálja. A 4,66 milliárd forint adósság tőkévé konvertálása nem más, mint az a kamatokkal együtt számított vételár-előleg, amit az MNV adott korábban a Malévnak azért, mert a légitársaság megsegítése érdekében a vagyonkezelő a Malév földi kiszolgáló cége, a Malév Ground Handling Kft. megvásárlását tervezte. Az AirBridge Zrt., amelynek kisebbségi tulajdonosa az orosz Vnyesekonombank, a vállalt részvényjegyzést a Malévnak nyújtott 5,38 millió euró kölcsöntőkévé konvertálásával teljesíti. A megállapodás alapján a Vnyesekonombank a Malévnak nyújtott összes hitelét átalakítja ötéves futamidejű, hathavi EURIBOR+5 százalékos kamatú hitellé. A törlesztés a futamidő végén egy összegben történik. Az orosz bank által adott kölcsön visszafizetéséig a magyar állam vállalta, hogy megtart legalább 25 százalék plusz egy szavazat részvényt abból a 95 százalékból, ami a tőkeemelés után a birtokába került. A hitel visszafizetéséig korlátozott az eladható részvények mennyisége, illetve értékesítés esetén, azonos feltételekkel együttértékesítési jog illeti meg a bankot. A megállapodás tartalmazza azt is, hogy Malév kifizet a Vnyesekonombanknak 32 millió euró garanciát, amit a légitársaság az AirBridge-nek adott arra a kölcsönre, amit a orosz bank nyújtott AirBridge számára. Az orosz bank lemond a garancia fennmaradó részéről - olvasható a határozatban. Ennek a 32 millió euró garanciának a kifizetéséhez a Vnyesekonombank a Malévnak a fenti feltételekkel 32 millió euró hitel ad. A légitársaság ugyanakkor fenntartja a jogot arra, hogy ennek a garanciának az alapján történt kifizetések jogosságát vitassa, és az így kifizetett összeget bíróságon visszakövetelje. A kormány felhívta a pénzügyminisztert és a nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztert arra, hogy haladéktalanul nyújtsanak be közös előterjesztést a kormány részére. Ennek tartalma egy olyan - meg nem nevezett összegű - kereskedelmi banki hitel, ami mögött az Eximbank közbeiktatásával közvetve 95 százalékban állami garancia áll. (MTI)


Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.