Korszerű motorvonatok járnak nyáron a Balaton északi partján

A MÁV-GÉPÉSZET Zrt. kedden átadta Szolnokon a MÁV-START Zrt.-nek az első átalakított görög Desiro motorvonatot. A személyszállító járművek elsősorban a Budapest-Esztergom vasútvonalon teljesítenek majd szolgálatot, de a nyári balatoni vasúti forgalom kiszolgálását is segítik.

A személyszállító vasúttársaság 8 használt, Görögországból érkezett Desiro motorvonattal bővítette járműflottáját, így hamarosan már 31 Desiro vonat áll az utazóközönség rendelkezésére. A motorvonatokat korábban a 2004-es athéni olimpiára szerezte be a görög vasúttársaság, azonban a vasútvonal villamosítási munkálatai miatt leállították, majd értékesítették őket. A MÁV-START Zrt. a Deutsche Leasing Hungária Kft-től 20 éves időtartamra bérli a vonatokat, a szerződés lejáratát követően újabb 20 éves futamidejű bérletre lesz lehetősége a vasúttársaságnak.

A Desiro-k elsősorban a Budapest-Esztergom vasútvonalon közlekednek majd, ahol ennek köszönhetően már kizárólag korszerű szerelvények állnak majd az utasok rendelkezésére. A nyári balatoni vasúti forgalom kiszolgálását is segítik majd az új járművek, az első motorvonatok július végétől és augusztusban a Balaton északi partján teljesítenek majd szolgálatot. Az átalakítási munkálatok befejezésével a motorvonatok folyamatosan érkeznek, az utolsó jármű az ősszel állhat forgalomba. (Magyar Közlekedés)


Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.