Kötöttpályás kapcsolat épül a repülőtér és a belváros között

A közlekedés fejlesztése a 2014-2020-as uniós pénzügyi ciklusban a gazdaság élénkítését, a versenyképesség növelését, a foglalkoztatás bővítését szolgálja, az időszak egyik nagy nyertese pedig a vasút - nyilatkozta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az MTI-nek.

Hangsúlyozta: 2014-2020 között az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programban (IKOP) és az Európai Hálózatfejlesztési Eszközből (CEF) a magyar közlekedésfejlesztésre összesen nettó 1605 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre, amit további uniós források egészítenek ki. Például a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) a turisztikai célú kerékpáros projektekre fordítható vagy a területi operatív programokban a térségi elérhetőséget javító támogatások. Hozzátette: az unió által nem támogatott közúti fejlesztési célok megvalósítását a hazai költségvetés több száz milliárd forinttal segíti majd.

Tasó László emlékeztetett arra, hogy a kormány augusztusban elfogadta a Nemzeti Közlekedési Infrastruktúra-fejlesztési Stratégiát, amely kijelöli a közlekedéspolitikai célokat, és ennek alapján a tárca elkészítette a társadalmi egyeztetés alatt lévő IKOP-ot.

Az uniós források nagy részét a vasútra fordítják

Az uniós költségvetési időszak egyik nagy nyertese Magyarországon a vasút, a rendelkezésre álló uniós források akár mintegy háromnegyede is itt hasznosulhat majd, a városi közlekedésfejlesztésben pedig a korábbi arányokhoz képest nagyobb lehetőséget kapnak a vidéki nagyvárosok - mutatott rá a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár.

600 kilométer közút 1500 milliárdból

Tasó László kifejtette: a megyeszékhelyek és a megyei jogú városok közül Békéscsaba, Szombathely, Sopron, Szolnok, Salgótarján, Kaposvár és Eger magas szintű közlekedési bekötésre számíthat, megépülnek az M3-as, az M4-es, az M6-os autópálya, valamint az M2-es, az M30-as és az M85-ös autóút országhatárig tartó szakaszai. A Debrecen-Nagyvárad gyorsforgalmi kapcsolat részeként magyar oldalon létrejön az észak-erdélyi folyosó folytatása, megépül az Esztergom-M1-es összeköttetés és a komáromi Duna-híd. A tervek szerint elkerülő utakat építenek Csorna, Hódmezővásárhely, Várpalota és Győr-Pápa térségében.

A közúti nagyprojektek összes hossza megközelíti a 600 kilométert, ennek az összesített forrásigénye 1500 milliárd forint, amelyből a kifejezetten gyorsforgalmi fejlesztések - autópályák, autóutak - költsége több mint 1100 milliárd forintot tesz ki. A nettó uniós finanszírozást a hazai önrészen túl ebben az esetben elsősorban az e-útdíjrendszer bevételeiből származó költségvetési források egészítik ki - tette hozzá az államtitkár.
Elmondta, hogy a vasút számára korábban sosem látott fejlesztési lehetőségek nyílnak, a szolgáltatási színvonal pedig minden eddiginél látványosabban nőhet tovább.

Vasúti összeköttetés a Nyugati és a reptér között

Előzetes tervek szerint a vasúti nagyprojektek 800 kilométert érintenek, a teljes költség megközelíti a 1300 milliárd forintot - ismertette Tasó László. Kiemelte, hogy a korszerűsítés érinti a Rákostól Hatvanon és Miskolcon át Nyíregyházáig, a Kelenföldtől Százhalombattán, Pusztaszabolcson és Dombóváron át Gyékényesig tartó, továbbá a Biatorbágy és Tata, valamint a Debrecen és Püspökladány közötti szakaszokat.

Folytatódik a dél-balatoni vonal felújítása a Szántód-Kőröshegy utáni részen is, újabb szakaszokon épül ki a GSM-R vasúti kommunikációs rendszer, még több korszerű elővárosi motorvonatot vásárolnak, akár 300 férőhelyeseket is. Megújul a szolnoki és a szombathelyi állomás, létrejön a magas színvonalú kötöttpályás kapcsolat a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér és a Nyugati Pályaudvar között.

A városi-elővárosi nagyprojektek összesített beruházási értéke megközelíti majd a 330 milliárd forintot - hangsúlyozta az államtitkár. Példaként említette a helyi forgalmat is kiszolgáló elővárosi vasúti fejlesztéseket, a helyi és helyközi közlekedést összekapcsoló intermodális személyszállítási csomópontok fejlesztéseit.

Tasó László ismertette, hogy a váci és veresegyházi vasútfejlesztéseken túl egyebek mellett korszerűsítik a HÉV-et, fejlesztik Debrecen és Szeged agglomerációs vasútvonalait, létrehozzák több megyei jogú város vasúti és autóbuszos átszállási kapcsolatait, P+R parkolókat építenek, Budapesten felújítják a Keleti és a Nyugati pályaudvart.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nagyszabású jogszabály-módosító csomagot készít elő, amely egyebek mellett a hatósági, engedélyezési eljárások határidejének csökkentését kezdeményezi majd. Határozott szándék, hogy egy beruházás a megvalósítást jóváhagyó döntéstől számított legfeljebb másfél-két éven belül megkezdődjön - mondta Tasó László.


Elindult a dunai hajózási szezon

Elindult a dunai hajózási szezon 

Korszerűbb belső terek, kávéházi hangulat, vacsorahajók.
A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit

A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit 

A Singapore Airlines felújítja a Changi repülőtéren lévő váróit.
Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok

Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok 

2025-ben 15 százalékkal több úti cél érhető el, mint tavaly.
Jönnek az új Bubik

Jönnek az új Bubik 

Teljes megújuláson megy keresztül a fővárosi közbringarendszere.
Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt

Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt 

A HungaroControl szorosabb együttműködésbe kezdett hazánk meteorológiai szolgáltatójával, a HungaroMet-tel.
Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS

Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS 

Az utasok csak a landolás után tudják meg, hova érkeztek.
Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten!

Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten! 

Mert a fővárosban kedd délutántól szerda estig tartó gyűlés miatt ismét jelentős torlódásokra kell számítani.
Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba

Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba 

Az európai kontinens több országában terjedő fertőző száj- és körömfájás miatt a hús- és tejtermékek személyes célú behozatali tilalmát kiterjesztik az összes uniós tagállamra.
Exkluzív díjátadó a Duna-parton

Exkluzív díjátadó a Duna-parton 

Díjakat osztott magyarországi utazási irodáknak a világ legtöbb országába repülő légitársasága.
Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút

Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút 

Szombaton rendezik meg a Gyermekvasút napját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.