Közép-Ázsiára tekint a Wizz Air

Plusz egy Airbus A321-es és öt új célállomás lesz az idei nyártól a Wizz Air bécsi bázisán. Váradi József cégvezér szerint Üzbegisztán és a posztszovjet térség más országai felé is terjeszkedne a fapados légitársaság - értesült az AIRportal.hu.

Bejelentette a minap a Wizz Air, hogy az eddig tervezett további A321-eseken felül plusz egy gép is érkezik 2020 nyarán a bécsi bázisára – írja az Austrian Aviation. Így az eddig tervezett nyolc helyett kilenc Wizz-repülőgép állomásozik majd az osztrák fővárosban, és ezek mindegyike A321-es lesz majd.

Ez utóbbi a légitársaság közleményéből derül ki, ahol azt írják, a még meglévő egyetlen A320-ast is felváltják a hosszabb törzsű változattal. Az új A321-esek révén a fapados öt új útvonalat is nyit június és július elejétől. A szardíniai Alghero felé heti 3 (kedd, csütörtök és szombat), Korfura heti 2 (szerda és szombat), Podgoricába szintén heti kettő (hétfő és péntek), a romániai Suceavába ugyancsak heti 2 (hétfő és péntek), a portugáliai Faróba pedig szintén heti 2 (kedd és szombat) járat közlekedik majd. A plusz gépek révén emellett sűrítik is a menetrendet néhány meglévő útvonalon a nyártól. Így Milánó-Malpensára napi 2, Róma-Fiumicinóra heti 12, Malagába heti 5, Portóba pedig heti 3 járat lesz.

 

Forrás: Airportal.hu


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.