Ligeti Ádámot Kardos Endre váltja a pozícióban, aki egy hónapos budapesti felkészítést követően augusztus 1-jén utazik állomáshelyére. Az átadás-átvételi időszakot követően augusztus 31-étől irányítja majd a londoni külképviseletet. Kardos Endre a Kereskedelmi- és Vendéglátóipari Főiskola idegenforgalmi szakán szerzett diplomát. 2000 óta a Magyar Turizmus Zrt. munkatársa, a Zrt. Budapest-Közép-Dunavidéki Regionális Marketing Igazgatóságának igazgatója. Szakmai pályafutását az IBUSZ-nál kezdte 1974-ben a Kiutazási Osztályon, majd 1980 és 1983 között az IBUSZ vezérigazgatói titkárságának titkárságvezetője. 1983-tól 1988-ig az IBUSZ stockholmi irodájának igazgatója, majd 1991-ig a Nyugat-Európa és Tengerentúl Kiutazási Osztályának vezetője. Ezt követően újabb kiküldetés következett az IBUSZ kötelékében: 1993-ig a chicagoi képviselet vezetője, majd 1994-ig az IBUSZ Utazási Irodák Kft. marketingigazgatója. A Magyar Turizmus Zrt.-hez történő belépését megelőzően 4 éven át a saját utazási vállalkozását irányította, majd egy éven keresztül ellátta a Budapesti Regionális Idegenforgalmi Bizottság főtitkári teendőit. Munkája mellett, a BGF Kereskedelmi-, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola angol nyelvű karán tanít utazási menedzsmentet. Angolul és oroszul beszél.
Külképviselet-vezető váltás Londonban
A Magyar Turizmus Zrt. londoni külképviseletén vezetőváltás történik augusztusban.

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség
A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná
Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.