Lapozóról LCD-re vált a 2. Terminál

A 2. Terminál indulási és érkezési csarnokaiból is eltűntek a régi hagyományos „lapozós” járatmegjelenítő táblák. A Budapest Airport tűéles, 4K felbontású óriáskijelzőket szerelt fel, így mostantól ezek mutatják az induló és érkező járatokat. A kijelzők a korábbinál sokkal több információt képesek megjeleníteni, így segítik a terminálon való tájékozódást, például, ha az adott járat check-in pultja a másik terminálon található.

Az indulási csarnokok után az érkezési szinten is befejeződött a régi, 20-30 évet megélt, jellegzetes „klattyogó” surrogással lapozó járatkijelző táblák lecserélése a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Terminálján. A Budapest Airport egyből a jelenleg elérhető legjobb, csúcstechnológiás kijelzőkre váltott: 4K felbontást tudó, megbízható LCD panelek mutatják az induló és az érkező járatokat. A járatinformáció grafikai megjelenítéséhez több külföldi példát megvizsgáltak a repülőtér szakemberei és számos tesztet elvégeztek, hogy az utasok tájékozódását a lehető legjobban szolgálják az új kijelzők.

Az indulási csarnokban az A és a B oldalon is egy közel 11 méter széles és 4 méter magas LCD fal fogadja az utasokat. Ez a méret jelenleg európai rekorder – legalábbis ezzel a technológiával még nem épült ennél nagyobb kijelző a kontinensen. A gigantikus méretű fal mindkét indulási csarnokban 36 darab, egyenként 55 colos panelből áll. Az összeillesztésük alig látható, köszönhetően a mindössze 0,8 mm-es kávának. Az óriáskijelzőn megjelenített tartalmat egy különösen erős és üzembiztos vezérlés adja. (Érdekességképpen: egy ekkora méretű kijelző esetében ahhoz, hogy minden pixel életre keljen, másodpercenként 8 gigabit adatot kell streamelni!) Az érkezési szinten a hely adottságainak megfelelően kisebb, de szintén impozáns kijelzők kerültek a lapozós táblák helyére: mindkét oldalon 5-5 darab 75 colos 4K-s kijelzőn nézhetik a várakozók az érkező járatok adatait.

„A járatinformációs kijelző a repülőtérre érkező utasok, vagy utasokra várakozók számára az első számú tájékozódási pontot jelenti, így mindent megtettünk, hogy az új technológia bevezetésével letisztultabb, könnyebben értelmezhető legyen a megjelenített információ – mondta el Horváth Attila, a Budapest Airport IT vezetője. Hozzátette: „a korábbinál ráadásul több adatot is meg tudunk jeleníteni, hiszen az utas azt is rögtön látja, hogy a járatához tartozó check-in pult melyik oldalon található.”

A legendás lapozós táblákat a Budapest Airport értékmentő módon szerelte le és tárolja, később akár múzeumi gyűjteményben is feltűnhet egy-egy darab. A Budapest Airport a következő évek során folyamatos beruházásokat hajt végre, amelyeknek köszönhetően gyorsabbá, kiszámíthatóbbá és kényelmesebbé válik a repülős utazás. A fejlesztéseket összefogó 6,5 milliárd forintos bud:plus program keretein belül már 2019 első félévében látványos változáson esik át a repülőtér. Egyebek mellett a megújuló biztonsági ellenőrzésnek és önkiszolgáló poggyászfeladásnak köszönhetően a Budapest Airport felkészülten várhatja majd a nyári utazási szezont.

Forrás: Turizmus Online


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres

Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.