Légiszalon a tragédia árnyékában

A gazdasági világválság meghatározza a hétfőn nyíló százéves Bourget-i légiszalont is: a légiforgalom csökkenése, a repülőgépgyártók rendeléseinek elhalasztása, sőt lemondása, valamint az Air France Rio de Janeiro-Párizs járatának közelmúltban történt katasztrófája miatt visszafogott hangulatban kezdődik Európa legnagyobb légi seregszemléje és vására a francia fővárosban.

Míg a korábbi légiszalonokat a két nagy gyártó, az Airbus és a Boeing közötti rivalizálás és nyilatkozatháború jellemezte a rekordrendelésekről, az idén június 15. és 21. között megrendezésre kerülő 48. Párizs-Le Bourget-i Nemzetközi Légi- és Űrszalon ezen a téren kevésbé ígérkezik látványosnak.

"Ez nem a megrendelések vására lesz" - jelentette ki Louis Gallois, az Airbust gyártó nyugat-európai légi-, hadi- és űripari konzorcium, az EADS francia vezérigazgatója egy hétvégi konferencián. A cég német elnöke, Thomas Enders szerint két esemény nyomja rá bélyegét az idei kiállításra: a gazdasági válság és az Airbus A330-as tragédiája, amely egyelőre tisztázatlan körülmények között zuhant a hónap elején az Atlanti-óceánba, fedélzetén 228 személlyel.

"A legfontosabb jelenleg a megrendelések teljesítése és ügyfeleink támogatása" - hangoztatta Enders. A légitársaságok ugyanis a gazdasági válság miatt finanszírozási problémákkal, valamint a légiforgalom csökkenésével küzdenek. Az EADS ugyanakkor azt reméli, ha rekordot nem is dönt, de idén is legalább annyi megrendelése lesz, mit tavaly. Legalább háromszáz Airbus megrendelésére számítanak idén a vezetők, "de lehet, hogy sokkal kevesebb lesz" - ismerte el Enders. Az EADS vezetői szerint a válság hatásait leginkább a 2010-2011-es megrendelésekben fogja érezni az Airbus. Az EADS bevételének kétharmadát kitermelő Airbus gépekből 2009 első negyedévében a tavalyinál héttel kevesebbet, 116 darabot szállítottak le. Tavaly egész évben 483 Airbust adtak át a megrendelőknek. A legnagyobb európai repülőgépgyártó nyeresége 40 százalékkal csökkent az első negyedben; 170 millió euróra olvadt az egy évvel korábbi 285 millió euróról. A bevétel 8,5 milliárd euróra esett a 2008 első negyedévében elért 9,9 milliárdról.

A gazdasági válság miatt 2001 után - amelyet a szeptember 11-i amerikai repülőgépes merényletek határoztak meg - idén először csökken a légiforgalom az utasok és a teherszállítás terén egyaránt - közölte Charles Edelstenne, a francia repülőgépgyártó vállalatok tömörülésének (GIFAS) az elnöke, a kiállítás fő szervezője. A Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) hétfőn nyilvánosságra hozott adatai szerint az Egyesült Államokban tavaly már leépítettek 30 ezer állást az ágazatban, és az elbocsátási hullám tovább terjedhet, főként Európára és Ázsiára. Európában 25 ezer munkahely szűnhet meg, ha a világgazdasági konjunktúra nem indul be hamarosan. A szervezet számításai szerint a világ légitársaságainak idei együttes vesztesége megközelítheti a 9 milliárd dollárt. Az utasszállítás várhatóan 8 százalékkal 2,06 milliárd főre csökken, a teherszállítás pedig 17 százalékkal hanyatlik. A világszerte 230 légitársaságot tömörítő IATA azzal számol, hogy a tagok összesített bevétele idén minden korábbinál nagyobb mértékben, éves szinten 15 százalékkal - 80 milliárd dollárral - 448 milliárd dollárra csökken és jövőre is folytatódik a bevételcsökkenés.

A kedvezőtlen gazdasági helyzetet tükrözi az is, hogy az Egyesült Államokban történt jelentős elbocsátásokat követően a két nagy polgári repülőgépeket gyártó vállalat, a Cessna és a Gulfstream lemondta részvételét a kiállításon. A bemutatók terén a legnagyobb várakozás a Szuhoj Szuperjet 100-as európai bemutatkozását előzi meg. Ez az első teljes egészében a Szovjetunió felbomlása után Oroszországban tervezett 75-95 férőhelyes regionális utasszállító gép. Újdonság lesz Párizsban az osztrák Schiebel cég által gyártott, S-100 Camcopter típusú pilótanélküli helikopter felszállása is.  A csúcstechnológiát alkalmazó Boeing 787 Dreamliner, az amerikai gyártó legújabb közepes utasszállító repülőgépe és az Airbus A400M négy légcsavaros, felső szárnyas közepes katonai teherszállító repülőgépe viszont hiányával fog kitűnni a kiállításon, ugyanis mindkét gép esetében csúszik az átadás. A nagyon várt F–22 Raptor, az amerikai Lockheed nehéz vadászbombázója sem lesz látható a szalonon.

Hétfőtől a szakmai napok zajlanak, majd péntektől a nagyközönség előtt is nyitva áll Európa legnagyobb légi bemutatója és vására. A centenáriumi kiállításon régi repülőgépeket is megtekinthetnek a látogatók. A kiállítókat illetően rekord várható: 48 országból - köztük először idén először Ausztráliából, Litvániából, Líbiából, Mexikóból és Tunéziából - több, mint 2200 kiállító mutatkozik be a várhatóan több, mint 200 ezer érdeklődőnek a Bourget-i légikiállításon. (Menedzsment Fórum)


Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.