Lufthansa-sztrájk: vége az első akciónak

Véget ért pénteken délután a Lufthansánál a kabinszemélyzet sztrájksorozatának első akciója, a munkabeszüntetés miatt több mint 200 járatot töröltek a legnagyobb német légitársaság menetrendjéből.

A frankfurti repülőteret érintő Lufthansa-járatokra meghirdetett sztrájk miatt pénteken káosz alakult ki a legnagyobb német légikikötőben. A rend várhatóan csak az esti órákra áll helyre - közölte a repteret üzemeltető társaság.

A sztrájkot szervező érdekképviselet sikeresnek értékelte az akciót. Hamarosan újabb munkabeszüntetés következhet - mondta az Ufo szakszervezet egyik szóvivője.

A Lufthansa kabinszemélyzetének kétharmadát - közel 19 ezer munkavállalót - tömörítő Ufo és a munkaadó tárgyalásai 13 hónapig tartottak, majd kedden zátonyra futottak. Az Ufo közölte, hogy péntektől sztrájkolnak, és az akciókról csak röviddel azok megkezdése előtt tesznek majd bejelentést. A szakszervezet 5 százalékos béremelést és egyhavi bérnek megfelelő nyereségrészesedést követel, valamint garanciát arra, hogy a Lufthansa nem szervezi ki az utaskísérői feladatokat és nem alkalmaz kölcsönzött munkaerőt.

A Lufthansa a versenytársaknál átlagosan 22 százalékkal magasabb személyi költségcsökkentésére törekszik. Egyebek között mérsékelni akarja a túlóradíjat és a magasabb fizetési osztályokba tartozó utaskísérők bérét, s csökkenteni kívánja a kezdő fizetést, az új belépők bérét.

Jelenleg 1.533 euró a Lufthansa utaskísérőinek kezdő fizetése, amihez 16 százalék műszakpótlék járul. Az utaskísérő pályafutása során elérheti a 4.000 eurós fizetést, azok pedig, akik az utasok biztonságáért felelősek, havi 7.000 eurót is megkereshetnek.

Mint a legtöbb európai légitársaság, a magas üzemanyagárak, valamint az ázsiai és a fapados társaságok versenye miatt a Lufthansa is veszteséges, a második negyedévben 20 millió euró működési veszteséget könyvelt el.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.