Malért: a helyzet fokozódik

De mintha a kormány nem annyira akarna tudomást venni róla. Miközben egyre többen biztosítják támogatásukról a Malév feltámasztásán, de legalábbis egy új nemzeti légitársaság létrehozásán ügyködő Malértet.

Keresve sem találhattak volna szimbolikusabb helyszínt keddi sajtótájékoztatójuknak a Malértesek, mint a ferihegyi repülő múzeum. Azon belül is a Malév „sugárhajtású” korszakának legemblematikusabb gépe, az egyre épülő-szépülő 2-es terminálok felé néző Tupoljev 154-B fedélzetét. Mi történt ott a fedélzeten?

Együttműködésről szóló megállapodást írtak alá a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségével (MUISZ), a Magyar Repülő Szövetséggel (MRSZ), a pilótákat és utaskísérőket tömörítő szakszervezetekkel, a HUNALPA-val és HUNACCA-val. De további megkereséseket vár Vécsei Mihály, a mára már 15 ezer tagúvá vált szervezet elnöke. Elmondta: a légitársaság megvalósíthatóságában már 4-5 kockázati tőketársaság is részt venne, neveket azonban nem kívánt elárulni.

Ugyanakkor nem kaptak még választ

a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba egy hete elküldött levelükre, melyben kíváncsian várják, részt vesz-e a magyar állam az új zászlóvivő légitársaság megalapításában. Egy az Utazás Kiállításon megrendezésre kerülő konferencia során Vécsei elmondta: ha az államot nem érdekli, megcsinálják nélküle. Beismerte azonban, az állam bábáskodása annyiban jól jöhet, hogy a megalapítás körüli hatósági ügyintézés gördülékenyebb lehet, valamint a még meglévő résidőket is bevihetik az új légitársaságba. Ahogy reményeik szerint a két Malév-leány, az Aeroplex és Malév Ground Handling földi kiszolgáló is része lehet az új vállalatnak.

Vécsei elmondta: kezdetben akár egy 10-12 gépes flotta is elég lenne, hogy repülje a kétoldalú szerződésekkel szabályozott útvonalakat illetve az eddig is gazdaságos európai desztinációkat. A típust illetően a Boeing-nél az Airbus jobb bolt lenne a kedvezőbb üzembentartási költségek miatt. A reménybeli légitársaság humán erőforrása, volt Maléves pilóták és utaskísérők szakszolgálati engedélye Boeingra szól, az átképzés pedig nem olcsó mulatság.

A keddi eseményen megint csak nem tolongtak az NFM vagy a kormány képviselői. A minisztérium még március 7-én tájékoztatott közleményben, hogy felméri egy új, Budapest központú nemzeti légitársaság létrehozásához szükséges feltételeket illetve a lehetséges befektetők körét. Az NFM akkor úgy fogalmazott: „(...) Egy új nemzeti légitársaságban a magyar állam csak kisebbségi tulajdonosként vállalhat szerepet az Európai Bizottság korábbi elmarasztaló határozata miatt. A Malév Zrt. és egy új társaság között nem lehet jogfolytonosság, továbbá a két cég gazdasági tevékenysége sem lehet folytatólagos.” A közlemény akkor nem tett említést, hogy találkozna a Malérttel. De minél később történik bármi előrelépés, annál nehezebb lesz pozíciókat szerezni egy új légitársaságnak. „Az idő sürget” - figyelmeztetett Vécsei.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.