Malév: Áll egy ifjú légitársaság a zöld mezőn?

A múlt örökségét hátrahagyva, zöldmezős beruházásként lehetne egy új, nemzeti légitársaságot grundolni az NFM szerint - derült ki a fejlesztési tárca pénteki sajtótájékoztatóján.

Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban állandó válságstáb működik a Malév leállása miatt előálló problémák gyors és hatékony kezelése érdekében – jelentette be Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.

A Kormány folyamatosan nyomon követi a légi utasforgalomban a Malév leállása nyomán kialakult helyzetet. A légitársaság menedzsmentje és a rendkívüli vagyonfelügyelő munkájának közvetlen, operatív szintű támogatására a tárca Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkárt jelölte ki – közölte Völner Pál. A minisztérium tárgyalásokat folytat az utasforgalom további biztosításáról a budapesti reptéren már jelen lévő és más légitársaságokkal is – tette hozzá.

A jelenlegi helyzetben az elsődleges feladat az úton lévő utasok megfelelő tájékoztatása és mielőbbi célba juttatása – hangsúlyozta az államtitkár. A Kormány korábban két milliárd forintos keretösszegű kármentési alapot hozott létre. E keret az első négy napon a jegyfoglalási adatokon alapuló előzetes számítások szerint fedezi a jegyek átfoglalásának, és szükség esetén a szállás biztosításának költségeit. A Malév munkavállalói januári bérének kifizetése biztosított, a szükséges forrásokat a rendkívüli vagyonfelügyelő elkülönítette – mondta Völner Pál.

A Malév leállásához vezető okokat ismertetve kifejtette: az orosz „privatizációs kaland” és a későbbi visszaállamosítás olyan fordulópontok voltak, amelyek visszafordíthatatlanul zuhanó pályára állították a légitársaságot. A kormányváltást követően azonnal megindult a kárfelmérés, a légitársaság átvilágítása és a lehetséges partnerek keresése. A Malév súlyos öröksége és a további állami támogatás lehetőségét kizáró bizottsági határozat miatt azonban nem maradt reális esély a társaság folyamatos működésének fenntartására.

A Kormány változatlanul számol egy üzleti alapon működő, Budapest központú légitársaság létrehozásának lehetőségével. A Malév közvetlen jogutódlása egyebek mellett az uniós visszafizetési kötelezettség továbbörökítését eredményezné, ezért „egy új légitársaságot csak zöldmezős vállalkozásként lehet elindítani” – fogalmazott Völner Pál.


Elindult a dunai hajózási szezon

Elindult a dunai hajózási szezon 

Korszerűbb belső terek, kávéházi hangulat, vacsorahajók.
A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit

A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit 

A Singapore Airlines felújítja a Changi repülőtéren lévő váróit.
Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok

Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok 

2025-ben 15 százalékkal több úti cél érhető el, mint tavaly.
Jönnek az új Bubik

Jönnek az új Bubik 

Teljes megújuláson megy keresztül a fővárosi közbringarendszere.
Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt

Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt 

A HungaroControl szorosabb együttműködésbe kezdett hazánk meteorológiai szolgáltatójával, a HungaroMet-tel.
Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS

Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS 

Az utasok csak a landolás után tudják meg, hova érkeztek.
Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten!

Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten! 

Mert a fővárosban kedd délutántól szerda estig tartó gyűlés miatt ismét jelentős torlódásokra kell számítani.
Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba

Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba 

Az európai kontinens több országában terjedő fertőző száj- és körömfájás miatt a hús- és tejtermékek személyes célú behozatali tilalmát kiterjesztik az összes uniós tagállamra.
Exkluzív díjátadó a Duna-parton

Exkluzív díjátadó a Duna-parton 

Díjakat osztott magyarországi utazási irodáknak a világ legtöbb országába repülő légitársasága.
Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút

Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút 

Szombaton rendezik meg a Gyermekvasút napját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.