Már foglalhatók a Ryanair téli járatai

A diszkont légitársaság növeli járatainak számát a téli menetrendben, és számos újdonságot vezet be a közeljövőben – derült ki kedden tartott sajtótájékoztatójukon.

Katarzyna Gaborec, a Ryanair értékesítési és marketingmenedzsere elmondta a jelenlévőknek, hogy három útvonalon növelik budapesti járataik számát a téli menetrendben: Barcelonába heti 4 helyett 5, Dublinba heti 5 helyett 7, Londonba pedig heti 16 helyett 21 járat fog közlekedni. Így a téli időszakban összesen 12 desztináció lesz elérhető a Ryanairrel Budapestről.

Néhány útvonalon viszont csökkentik a járatok számát, azonban ezzel kapcsolatban egyelőre nem kaptunk részletesebb információt.

Megújul a légitársaság

Katarzyna Gaborec beszámolt arról is, hogy a Ryanair számos területen megújul annak érdekében, hogy az utasok elégedettségét és elköteleződését növeljék.

Az újítások során figyelembe veszik többek között az utasoktól érkezett panaszokat: így könnyebben kezelhető és átláthatóbb weboldalt fejlesztettek, amelyen 17 kattintás helyett már 5 klikkeléssel megoldható a jegyfoglalás, de a csomagdíjakat is csökkentik jövő januártól.



Az utazás élményének javítása érdekében januártól többek között ingyenesen vihető fel a második csomag a fedélzetre, februártól pedig minden utas előre meghatározott helyet kap – így elkerülhető lesz a tülekedés a legjobb ülésekért.

Napjaink digitális követelményeinek is igyekszik megfelelni a légitársaság: decembertől elérhető lesz a MyRyanair, amelyben például személyes adatokat és foglalási előzményeket tárolhatnak a felhasználók. Januárban már használható lesz a Google járatkereső, amellyel a Ryanair ajánlatai között böngészhetünk, mobiltelefonra várhatóan már májusban letölthetők lesznek a beszállókártyák, illetve júniusban új mobilapplikációval is előrukkolnak.

Kedvező ajánlatok családoknak és üzletembereknek

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a dublini székhelyű fapados járatai március 19-e óta utazási irodák számára is elérhetők és foglalhatók, miután leszerződtek a Travelporttal.

A Ryanair ezen kívül júniustól tervezi családok és üzleti utazók számára speciális ajánlatok biztosítását, és 180 új, már megrendelt járattal növelik folyamatosan forgalmukat. Katarzyna Gaborec kiemelte, hogy a Budapest-London útvonalon közlekedő járatok menetrendje már most rendkívül kedvező az üzleti utazóknak. Budapestről Londonba a napi három járat közül ugyanis az első reggel 8:10-re, a második 9:10-re, a harmadik pedig 17:10-re érkezik a brit fővárosba.

Bár a Ryanair utasszáma hazánkban az elmúlt két évben folyamatosan csökken, ebben az évben 1,3 millió utasra számít a budapesti útvonalakon. A budapestivel együtt összesen 1600 útvonalon közlekedik 186 repülőtérre, tavalyi összutasszáma 81,5 millió volt.


Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.
A 111 éves hajómatuzsálem visszatér a BAHART flottájába

A 111 éves hajómatuzsálem visszatér a BAHART flottájába 

A Jókaival a nagyközönség május elsejétől Balatonfüreden találkozhat, ahol sétahajóként üzemel  a teljes hajózási szezonban.
Lazulós döntés a holland légitársaságnál

Lazulós döntés a holland légitársaságnál 

Tornacipőt hordhat májustól a KLM teljes hajózó személyzete.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.