Máv nosztalgiajárattal indulhat Bécsbe

A hazai vasúti járműgyártás egyik leghíresebb motorkocsija, az Árpád sínautóbusz 80 éves lett idén. Az ünnepségsorozat záró utazásán – majdnem napra pontosan – a típus első menetrend szerinti bécsi útjával egy időben, 2014. december 13-án 6.55-kor indul útnak Budapest-Keleti pályaudvarról a legendás Árpád sínautóbusz. 11 óra 13 perckor érkezik Bécs-Westbahnhof állomásra, ahol a szintén Bécs-Westbahnhofra közlekedő Élményvonat, az Advent Expressz utasai fogadják.

A motorkocsit üzemeltető MÁV Nosztalgia Kft. a 80. évforduló alkalmából idén 5 utazást szervezett az „ünnepelttel” a szabadkai, a pozsonyi és a zólyomi állomásokra. December 13-án az Árpád utolsó évfordulós menete és a MÁV Nosztalgia  Budapest-Nyugati pályaudvarról 6.30-kor induló Élményvonata, az Advent Expressz párhuzamosan, egymás melletti vágányokon közlekedik oda úton Ferencváros és Budaörs megállóhely között, délután visszafelé Hegyeshalom és Kimle megállóhely között.

Az Árpád sínautóbuszra két jegytípust válthattak az utasok: normál jegyet párnás osztályon, valamint támogatói részvételi jegyet – amely tartalmaz egy emlékcsomagot, plusz egy törzsutaspecsétet – egyéni támogatási díj befizetésével. A támogatói jegy bevételéből összegyűlt összeget az Árpád motorkocsi üzemben tartására fordítják.

Az egykor megrendelés nélkül, saját kockázatra gyártott motorkocsi honfoglaló vezérünk tiszteletére az Árpád nevet kapta. A GANZ gyár kizárólag első osztályú helyekkel ellátott sínautóbusza első próbaútját 1934. június 4-én tette meg és december 15-én közlekedett először menetrendszerűen. A korszerű szerkezeti megoldások, az esztétikus külső megjelenés és az elegáns belső kialakítás – faburkolat és plüssülések – gyors elismerést vívtak ki, megalapozva a Ganz-gyár motorkocsijainak a világhírnevet.

A magyar történelmi személyiségek nevét viselő gyorssínautóbuszokból 1934 és 1940 között hét darab készült (pályaszámuk: 20-26): Árpád, Előd, Huba, Tas, Szent István, Szent László és Mátyás király. A második világháború viharaiban három megsemmisült, egy külföldre került. Az itthon maradt Előd, Lél és Tas közül a hatvanas évekre már csak a 23. pályaszámú Tas maradt meg: 1958-ig a MÁV szolgálatában állt, majd a GYSEV-hez került, ahol 1973-ig üzemelt. 1975-ben selejtezték. Több mint egy évtizednyi kényszerpihenő után a MÁV Szolnoki Járműjavító Üzeme 1987-ben felújította. A helyreállított jármű – tisztelegve a háborús pusztítás áldozatául esett első motorkocsi emlékére – az Árpád nevet kapta. Pihenőhelye a Magyar Vasúttörténeti Park, ahonnan bel- és külföldi nosztalgiajáratokban közlekedik.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.