Még vár a tőzsdével a Wizz Air

A légiközlekedési ágazat piaci változékonyságára hivatkoznak.

Ahogy arról mi is beszámoltunk korábban, a Wizz Air nemrég bejelentette, hogy tőzsdére megy: a cég májusban közölte, hogy a magyar és az ukrán céget tulajdonló Wizz Air Holdings plc. jelenik meg a tőzsdén. A legfrissebb hírek szerint azonban a vállalat elvetette ezt az ötletét.

A Wizz Air a légiközlekedési ágazat piaci változékonyságára hivatkozott döntését követően, miszerint mégsem megy a londoni tőzsdére, melynek célja vagyonmérlegük erősítése és a jövőbeni növekedésbe való befektetés lett volna – nem pedig a napi pénzügyi szükségletek fedezése. Az elmúlt két hétben ugyanis a nagy riválisok, a Ryanair és az EasyJet részvényárai is csökkentek. A Portfolio.hu arról írt, hogy a legnagyobbat a Lufthansa részvényei estek, a papírok árfolyama több mint 15 százalékkal csökkent. Ráadásul a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség 2014-ben kétszer is csökkentette az légiközlekedési iparágra vonatkozó profitvárakozását, melynek oka a fejlődő piacok lassulása és a magas üzemanyagköltségek.

A Portfolio.hu szerint a légitársaság elsődleges részvénykibocsátása június 18-án zárult volna, amelynek értékét első körben 200 millió euróra becsülték a szakértők.

Ám a döntés ellenére a fapados légitársaság pozitívan tekint a jövőbe. A Wizz Air a 2013-14-es üzleti évet egymilliárd eurós bevétellel zárta, ami a 2012-13-as időszakhoz képest 19%-os emelkedés, a nettó nyeresége pedig 193%-kal nőtt, mintegy 89 millió euróra. A légitársaság a közeljövőben tervezi növelni flottáját 50-ről 82 keskenytörzsű Airbusra.

Forrás: Travel Mole


Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában

Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában 

Az idei nyári szezonban az airBaltic hat új célállomásra indít járatot Rigából, ezzel már több mint 70 útvonalat kínálnak a lett fővárosból.
Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.