Megállapodás a szakszervezetekkel

A Repülőgép Műszakiak Független Szakszervezete (RMFSZ) és a Malév Szakszervezeti Szervezet (MSZSZ) vezetői április 8-án megállapodást írtak alá a Malév Zrt. menedzsmentjével mely szerint maguk részéről kötelező érvényűnek fogadják el a 2011. március 25-én sztrájkegyeztetés keretében kötött Kollektív Szerződés értékű Megállapodást.

A pilóták és a légiutas-kísérők érdekképviselete a Malév Zrt. öt reprezentatív szakszervezetével több hónapja tartó eredménytelen tárgyalás sorozat után döntött úgy, hogy egyeztetés keretében kívánja elérni a Kollektív Szerződés megkötését a munkáltatóval. Nyolc napos intenzív egyeztetést követően 2011. március 25-én a felek minden vitatott kérdésben megállapodtak és a Munka Törvénykönyve felhatalmazása alapján a teljes vállalatra vonatkozó Kollektív Szerződés értékű Megállapodást kötöttek.

Az RMFSZ és MSZSZ képviselői a dokumentum megismerése után konzultációt folytattak az általuk képviselt földi dolgozókkal, melynek eredményeképpen támogatják és rájuk nézve is kötelező érvényűnek fogadják el a március 25-én kötött Kollektív Szerződés értékű Megállapodást. Ezzel a megállapodás támogatottsága közel 90%-os a teljes dolgozói állomány tekintetében, és a Malév Zrt.-nél működő öt reprezentatív szakszervezetből a négy legnagyobb támogatásával bír.

 

 

További Malév hírek itt találhatók.


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.