Megállapodás híján hétfőn beszünteti a munkát a VDSZSZ

A munkabeszüntetés október 19-i folytatásáról azután döntött Gaskó István a VDSZSZ vezetője, hogy pénteken sem született megállapodás a MÁV és a VDSZSZ között. 

A MÁV-csoport cégeinek képviselőivel pénteken sem jött létre megállapodás a még elégséges szolgáltatásokról. A MÁV-Start Zrt. a ballagás napjára vonatkozó tavaszi ajánlatánál is több vonat közlekedését kérte, míg a MÁV Cargót senki nem képviselte a tárgyaláson, holott a munkabeszüntetés a tehervonati közlekedésre is kiterjed. A VDSZSZ azt is nehezményezi, hogy a kollektív munkaügyi vita szintén a mai napra kezdeményezett fordulóján nem jelent meg a kormány képviselője sem.

A dolgozók gördülősztrájkot tartanak, azaz a munkabeszüntetést bármikor felfüggeszthetik és újrakezdhetik. A VDSZSZ tiltakozásának oka a vasutat érintő elvonások és átszervezések. A szakszervezet közleményének figyelmeztetése szerint kormány jövőre országosan mindössze háromezer kilométeren kívánja megrendelni a vasúti személyszállítást. A VDSZSZ szerint az intézkedésnek így nem csak a mellékvonalak, hanem a fővonalak is áldozatul esnek. Mindezek - tájékoztat a szakszervezet - ellehetetleníti a vidéken élőket, akik, mivel képtelenek lesznek eljutni a munkahelyeikre ezrével válhatnak munkanélkülivé.

A munkabeszüntetés okai közt szerepel továbbá a 2010-es költségvetésben elvonni tervezett 40 milliárd forint is. De tiltakozik a VDSZSZ a vasúti dolgozók kedvezményrendszerének új szabályozása, valamint a vasút átalakítása ellen is. A szakszervezet úgy látja, utóbbi következtében vasutasok ezrei válnak munkanélkülivé.

A munkabeszüntetésről még kedden döntött a szakszervezet választmánya, annak időpontjáról pedig a VDSZSZ sztrájkbizottsága volt jogosult dönteni. Elképzelések szerint a sztrájk addig tart majd, amíg a VDSZSZ számára értékelhető eredmény nem születik. (MTI/Index)


Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.