Megemelt kapacitással indul az Air France téli menetrendje

Az Air France – KLM a téli szezonban - 2013. október 27-től 2014. március 29-ig tartó időszak - hosszútávú járatai kapacitását 3,2 százalékkal emeli meg, közölte lapunkkal a légiársaság.

„A 2015-ös átalakítási projekt továbbra is folyamatban van, és már a téli menetrendben is megjelennek a legfontosabb stratégiai irányvonalak: folyamatos növekedés a hosszútávú hálózatunk nagy potenciállal rendelkező területein, és a középtávú kínálatunk átszervezése a forgalmi adatoknak megfelelően.” – fogalmazott a téli menetrend kapcsán Alexandre de Juniac, az Air France – KLM társaság elnök-vezérigazgatója.

A jelenlegi nehéz gazdasági környezetben, melyet az Európában összességében alacsony növekedési ütem jellemez, az Air France folytatja a 2015-ös átalakítási projekthez („Transform 2015”) kapcsolódó intézkedések végrehajtását. Ennek része többek közt az is, hogy a légitársaság menetrendjét úgy szervezi meg regionális bázisain – Marseille, Nizza, Toulouse – hogy az alkalmazkodjon a szezonális kereslethez, és jobban kihasználja a párizsi Charles de Gaulle repülőtér infrastruktúráját. A 2013-2014-es téli szezonban a vállalat a hosszútávú útvonalakon 3,6 százalékkal növeli kapacitását, míg a középtávú járatait átcsoportosítja a forgalmi adatok alapján (-4 százalék).

A hosszútávú hálózat esetében az Air France megnövelt kapacitása a magas potenciállal rendelkező régiókra koncentrálódik (Afrika, és különösen Dél-Amerika), és eszköze a megnövelt járatszám (Yaoundé, Cancun, Kanton, Bangkok, Punta Cana, Abidjan, New York, Nouakchott és Conakry, illetve Libreville), valamint Panamában egy új desztináció bevezetése.

Afrikában erős, 8,5 százalékos növekedést vezetnek be kapacitásban. A kontinensen belül megnövelik a járatszámot Yaoundé-ba (Kamerun), ahova heti négyszer közlekednek majd Boeing 777-200-as típusú repülőgépek. Naponta indulnak majd járatok Abuja-ba (Nigéria), Port Harcourt-ba (Nigéria) és Libreville-be (Gabon). Elefántcsontparton bevezetnek egy második járatot is, így Abidjan városába már heti tíz Boeing 777-es indul a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről. A menetrend kiegészítését követően már Párizsból Abidjanba és visszafele is van elérhető éjszakai járat, melyen kényelmesebben meg lehet tenni a hosszú utat.

Dél- és Közép-Amerikában jelentősen, 5,9 százalékkal emelik a kapacitást. Mivel november 25-től az Air France hetente háromszor indít majd járatokat Panamába (Boeing 777-200), ezért számos új Közép-amerikai desztináció lesz elérhető kínálatukban, köszönhetően a Copa légitársasággal fennálló partneri kapcsolatnak. A 2013 áprilisában indított montevideói (Uruguay) járat, mely továbbközlekedik Buenos Airesbe (Argentína), továbbra is heti öt alkalommal indul majd.

A karibi térségben az Air France kapacitása stabil maradt (+0,1 százalék). A Dominikai Köztársaságban található Punta Canába azonban új járatot indítanak, így már napi rendszerességgel szállítanak Boeing 747-essel erre az egzotikus desztinációra.

Észak-Amerikában 5,3 százalékkal növelik a kapacitást. A mexikói Cancunba az eddiginél több, heti öt darab Boeing 777-300 típusú repülőgép fog indulni. De a kiemelten fontos desztinációként számon tartott New yorki JFK repülőtérre is megnövelik a járatszámot: jelenleg 33 járat (köztük hét darab Airbus A380-as is) indul hetente az Air France irányításával, és hét darab a Delta légitársaság égisze alatt, akik ezen kívül a szintén New yorki Newark repülőtérre is indítanak öt járatot.

Ázsia: 1,5 százalékos növekedés. Párizs és Sanghaj között hetente 19 járat közlekedik, köztük három Airbus A380-as típus is szeptember 2. óta, köszönhetően az Air France-nak, és partnerének a China Eastern légitársaságnak. A 2013-as nyári menetrendhez képest az Air France háromra növeli Kuala Lumpurba (Malajzia) közlekedő heti járatszámát.

A Közel-Keleten 1,2 százalékos csökkenést vezettek be. Ebben a térségben az Air France már üzemeltet heti négy járatot Riádba (Szaúd-Arábia), és hetente egy közvetlen éjszakai járatot Djiboutiba.

A középtávú hálózat átszervezése folyamatban van (4 százalékos csökkenés kapacitásban). A 2015-ös átalakítási projekt égisze alatt az Air France lendületesen szervezte át menetrendjét. A 2013-14-es téli szezonra a kapacitást a kereslethez igazították, és ennek eredménye az erőteljesebb szezonalitás. A Charles de Gaulle repülőtérről Bordeaux, Nizza, Düsseldorf, Frankfurt, Stuttgart, Bologna, Firenze, Genoa, Velence, Verona, Koppenhága és Varsó felé közlekedő járatok számát csökkentették. A párizsi Orly repülőtérről eggyel kevesebb járat közlekedik majd Montpellier, és kettővel kevesebb Marseille felé, a regionális bázisokról pedig felfüggesztették a közlekedést néhány desztináció felé. Így Toulouse-ból Tuniszba, Isztambulba, Nápolyba és Prágába nem közlekednek járatok ideiglenesen, és Nizzából Tuniszba, Athénba, Velencébe, Marseille-ből pedig Casablancába, Prágába és Berlinbe nem indítanak repülőgépeket ideiglenesen.


Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.