Megemlékeztek a képviselők az áldozatokról

Egyperces néma felállással emlékeztek meg a képviselők az Országgyűlés hétfői ülésnek elején a vasárnapi egyiptomi buszbaleset magyar áldozatairól.

Kövér László házelnök úgy fogalmazott, megdöbbenve értesültek a balesetről. Az áldozatok hozzátartozóinak részvétét és együttérzését fejezte ki, a sérülteknek pedig mihamarabbi gyógyulást kívánt az egész Országgyűlés nevében.
A vasárnapi balesetben 11 magyar meghalt, 29 pedig megsérült. A Best Reisen utazási iroda csoportja három autóbusszal tartott hurghadai szállodáiktól a repülőtérre, amikor az első busz felborult.

turizmusonline.hu is támogatja a társadalmi gyűjtést, amely a Nemzeti Segélyvonalon keresztül folyik az egyiptomi buszbaleset áldozatainak hozzátartozói, illetve annak sérültjei számára. Olvasóink a 1752-es telefonszám felhívásával egyszeri 250 forintnyi pénzadományt juttathatnak el számukra az öt legnagyobb magyar segélyszervezeten keresztül. Kérjük, hívják a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat!

Forrás: MTI


Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.
Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera

Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera 

2024 után júniustól ezúttal Róma és Marseille között közlekedik majd.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.