Megérkezett az első új komp a Balatonra

Folytatódik a Balatoni Hajózási Zrt. flottájának megújítása. Az első komp néhány napja került vízre, és még az idén mind a négy új hajó megérkezik a Balatonra.

A Magyar Turisztikai Ügynökség az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte, történelmi léptékű fejlesztésről van szó a balatoni hajózás életében, hiszen 40 éve nem volt új hajója a Balatonnak. Ismertették, hogy az állami 6,6 milliárd forintos tőkeemelésnek köszönhetően két 45 méteres kompot, és két 35 méteres katamaránt szerez be a BAHART mintegy 5,7 milliárd forintból. A fejlesztések folytatására az értékesített ingatlanokból származó bevétel nyújt fedezetet. Hangsúlyozták, a mostani beruházás a hajózási társaság 2030-ig tervezett teljes modernizációs folyamatának első üteme. Az új járművek a legkorszerűbb műszaki és utaskiszolgálási eszközökkel rendelkeznek majd, megfelelnek a legszigorúbb környezetvédelmi normáknak. Kiemelt cél, hogy európai színvonalú szolgáltatást nyújtsanak az utasoknak.

Részletezték, hogy az első új hajó, az egyik komp a napokban került vízre a gyártó komáromi üzemében. A szerelési munkálatok a vízen folytatódnak, és az üzempróbák is megkezdődnek. Áprilisban az egyik katamarán is vízre kerül, ezt követően megkezdődik a hajók szállításra való felkészítése. Az új járművek méretükből adódóan a Sión teljesen összeszerelt állapotban nem szállíthatók, végszerelésüket a Balatonon végzik. A kompok Szántódrév és Tihanyrév között, míg a katamaránok Siófok és Balatonfüred, illetve Tihany között, valamint a Fonyód-Badacsony útvonalon közlekednek majd, így biztosítva a kiemelt balatoni úti célok elérését - írta az MTÜ. Rámutattak arra, hogy a turisztikai térség bővülő vendégforgalmának, a felújításoknak és a praktikus menetrendeknek, járatsűrítéseknek köszönhetően a balatoni kompok forgalomnövekedése az elmúlt években folyamatos és kiemelkedő volt. 2021-ben az utasok száma 38 százalékkal, a szállított gépjárművek száma 50 százalékkal volt magasabb, míg a kerékpároké közel megduplázódott 2015-höz képest.

Forrás: MTI


BAHART – indul a főszezon

BAHART – indul a főszezon 

A legforgalmasabb útvonalakon jelentős mértékben kibővíti járatait a társaság. 
Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.