Meghosszabbították a Lufthansa-pilóták sztrájkját

Csütörtök éjfélig meghosszabbították a Lufthansa német légitársaság pilótáit képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit - VC) szerda hajnalban kezdett sztrájkját. A munkabeszüntetés budapesti járatokat is érint.

A sztrájk miatt 876 járatot töröltek a Lufthansa szerdai menetrendjéből, ami mintegy 100 ezer utazót érint. Kimarad szerdán öt Budapest és München, illetve négy Budapest és Frankfurt között közlekedő járatpár is.
A Lufthansa az MTI-vel szerdán közölte: a pilóták sztrájkja nem érinti a Lufthansa Cityline által üzemeltetett München-Debrecen Lufthansa járatot.

Továbbra is azt javasolják az utasoknak, hogy az lh.com oldalon tájékozódjanak indulás előtt.

A légitársaság kedden a frankfurti munkaügyi bírósághoz fordult, a sztrájk jogellenességének megállapítását és megtiltását kérve, de a testület elutasította a kérelmet, arra hivatkozva, hogy állami bíróság nem szólhat bele a kollektív szerződések kialakításának menetébe. A Lufthansa fellebbezett a döntés miatt, de a másodfokon eljáró hesseni tartományi munkaügyi bíróság is elutasította kérelmét.

A VC a bírósági eljárás lezárása után közölte, hogy nemcsak szerdára, hanem csütörtökre is egész napos sztrájkot hirdetnek.

A Lufthansa Csoport többi utasszállító tagját - Eurowings, Germanwings, SWISS, Austrian Airlines, Air Dolomiti, Brussels Airlines - nem érinti a munkabeszüntetés.

A Lufthansa egyelőre nem változtatott csütörtöki menetrendjén, amelyben így valamennyi tervezett budapesti járat is szerepel.

A VC éves szinten átlagosan 3,66 százalékos béremelést kér a legutóbbi kollektív szerződés lejártával elkezdődött, 2017 áprilisáig tartó ötéves időszakra a Lufthansa, a Lufthansa Cargo és az Eurowings, illetve a Germanwings diszkont légitársaság mintegy 5400 pilótájának. A munkaadó 2,5 százalékos emelést ajánl és munkaügyi közvetítő bevonását javasolja. A szakszervezet szerint az ajánlat a Lufthansa Csoport jelentős nyereségére tekintettel elfogadhatatlan.

A VC a bérek ügye mellett a korai nyugdíjazási rendszer átalakításával és a vállalatvezetés költségcsökkentési törekvéseivel kapcsolatban is konfliktusba került a Lufthansa. A tárgyalások először 2014 tavaszán rekedtek meg, azóta 13-szor sztrájkoltak a Lufthansa pilótái.

Forrás: MTI


Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni?

Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni? 

Nem csak az idősekről van szó: az Egyesült Államokban több százezren szenvednek fiatalon is olyan kórokban, amelyek – sokszor egész életükre – akadályozzák a mozgásukat vagy tájékozódásukat.
Mesél a török légitársaság

Mesél a török légitársaság  

Érkezik a Turkish Airlines Podcast második évada.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.