Megint beszólt egy blogger az utazási irodáknak

Ismét az utazási irodák ellen beszél egy blogger - a fapadosinfo bejegyzésének szerzője nyolc érvet sorakoztat fel amellett, hogy miért ne utazási irodában foglaljuk le utazásunkat.  Az utaztatók között sokaknál kiverte a biztosítékot a poszt. 

Nem ez az első alkalom, hogy nyíltan az utazási irodák ellen beszél egy blogger. A mostani cikk - amely megjelenése után utazási irodás körökben azonnal komoly felháborodást keltett -, szerzője abból indult ki, hogy a hírek szerint egyre jobban megy az utazási irodáknak, vagyis árbevételük elérte a válság előtti szintet, és kevesebb cég megy csődbe. (Bejegyzéséhez vélhetően az Opten egyik friss összesítését vette alapul, melyről mi is beszámoltunk.)

A "Nyolc komoly érv, hogy sürgősen felejtsük el az utazási irodákat" című posztjában a Fillérné Alsómocholády Turbulencia néven posztoló szerző megemlíti azt, hogy irodán keresztül foglalva az utazás drágább, hiszen – mivel az utasnak nem kell bajlódnia a szervezéssel – mindenért jutalékot kell fizetni. Hozzáteszik: ha a Kilimandzsárót akarjuk megmászni, azt azért ne egyedül szervezzük, de Európában könnyebb elboldogulni. Szó esik az apróbetűs részről és a rejtett költségekről, mint az utazási irodán keresztül szervezett utak velejárójáról, a csúsztatásokról, a rugalmatlan időbeosztásról és programelosztásról, a kötöttségről, de az irritáló utastársakról is.

Az egyik utazási irodás erre reagálva – elismerve, hogy a teljes ár kiírása valóban hasznos lenne – úgy ír: a társasutak közönsége nem azonos az egyéni utasokkal, mindegyiknek teljesen más szempontjai vannak egy utazás módjának kiválasztásánál, vagyis nem érdemes az összes utazót egy kalap alá venni.

Az egyik neves, körutakat szervező hazai utazási iroda tulajdonosa felhívja a figyelmet arra is, hogy a társasutazás nem üdülés, hanem kulturális kikapcsolódás, ahol idegenvezetővel biztosítják az utas számára, hogy – ha már oda utazott – minél többet lásson, ismerje meg az országot, az ottani embereket. Hozzáteszi: üdülni egyedül is el lehet menni, de ott is kell a nyelvismeret és a bizalom, különben előfordulhat, hogy az utasnak később futnia kell a pénze után, ha nem vagy hiányosan teljesítették azt a szolgáltatást, amire befizetett.

Egy utazási irodás, aki négy évtizede dolgozik az idegenforgalomban, saját tapasztalatával támasztotta alá szakmája fontosságát: ez idő alatt kevés reklamációval, de annál több örömteli visszajelzéssel találkozott. Hozzáteszi: az utazási iroda szakértelmet és garanciát vállal arra, amit az utas lefoglal.

A blogbejegyzés alatti egyik hozzászóló is kiemeli: sok utas kimondottan igényeli a szervezett utazásokat, hiszen nem mindenkinek van megfelelő nyelvtudása – ami a magyarok esetén különösen jellemző –, így hiába foglalják le a szállást és az utazást itthonról, nem értik meg a kinti idegenvezetést, nem tudnak intézkedni baj esetén, sokan még ételt sem tudnak vagy mernek rendelni. A kommentelő szerint sokaknak biztonságérzetet nyújt, ha utazási irodával utazhatnak, vannak köztük idősek vagy kevésbé iskolázottak, kevés utazási rutinnal rendelkezők, de van, aki olyan speciális programot néz ki, amiért bevállalja vagy igényli is a cikk írója által fent felsorolt velejárókat, például egy dél-amerikai vagy ázsiai kulturális körutazásnál.


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.