Megmenekülhet a Sky Europe?

Ötmillió eurós áthídaló hitelről és 16,5 milliós befektetésről írt alá megállapodást a június végére csődközelbe került, pozsonyi központú diszkont légitársaság, a cég már téli akcióit hirdeti és flottáját is bővítené.

Két pénzügyi megállapodás megkötését jelentette be ma a Skyeurope légitársaság, tőkét és hitelt is kap a júniusban csődvédelembe menekült, átszervezés alatt álló cég. Az osztrák Focus Equity BV. 16,5 millió eurót fektet be a társaságba, ha annak pénzügyi átszervezése sikeresen befejeződik. Ez utóbbihoz nyújthat segítséget az az 5 millió eurós hitel, melyet rövid távra egy angol cégtől kap a légitársaság.

A hitel célja alapvetően a likviditás biztosítása a tőke érkeztéig. Nick Manoudakis, a légitársaság elnöke szerint az aláírt pénzügyi megállapodások azt mutatják, hogy a befektetők bíznak a társaságban és látják benne a potenciált. A Skyeurope egyben megkezdte az őszi-téli szezon jegyeinek akciós árusítását, a korábban a megszűnéshez közel került légitársaság 17 ország 24 városába kínál járatokat. Az összesen tíz új generációs Boeingből álló flottáját két géppel tervezi bővíteni a cég, mely korábban már 15 géppel is repült.

A Budapesti központját már korábban feladó, pozsonyi központú Skyeurope légitársaság június 22-én kért csődvédelmet hitelezőitől. Az eljárás alatt átszervezik a céget, addig is mind a menetrendszerű-, mind a charter-járatok megmaradnak. A cég a 2008-as üzleti évet minden korábbinál nagyobb, majdnem kétmilliárd koronás veszteséggel zárta. Az idei első negyedévben 31,9 millió euró adózás utáni veszteséget szenvedett el. Egy évvel korábban euróban számolva 28,5 millió volt a veszteség. Idén március végére a cég saját tőkéje mínusz 97,5 millió euróra fogyott a tavaly márciusi mínusz 38,6 millió euróról. (Index)


A Wizz Air felfüggeszti a dubaji, abu-dzabi-i járatait

A Wizz Air felfüggeszti a dubaji, abu-dzabi-i járatait 

A légitársaság azokat az ügyfeleket, akik közvetlenül foglaltak, az általuk megadott e-mail címeken és telefonszámokon értesíti.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

A forgalmi adatok és az úti célok alapján kiderült a MOL Limo-nál: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.