Megnyitotta első vidéki kirendeltségét a Debreceni Repülőtéren a Légügyi Hivatal

A kirendeltség megnyitását a Debreceni Nemzetközi Repülőtér ugrásszerű fejlődése tette indokolttá. Az elmúlt három év alatt az innen fel- és leszálló járatok száma megduplázódott, az utasok száma pedig megháromszorozódott.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke az ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatón elmondta: a Légügyi Hivatal ezentúl helyben áll a hatósági szolgáltatások teljes spektrumával a Debrecenbe érkező és onnan felszálló utasok, a pilóták, a légitársaságok és a földi kiszolgáló szervezet szolgálatában. A közvetlenül nyújtott felügyeleti tevékenységgel a kirendeltség hozzájárul a repülés- és utasbiztonság növeléséhez éppúgy, mint a jogellenes cselekményekkel szembeni fellépéshez, amit a társszervezetekkel karöltve gyakorol.

A kirendeltség megnyitását a Debreceni Nemzetközi Repülőtér ugrásszerű fejlődése tette indokolttá. Az elmúlt három év alatt az innen fel- és leszálló járatok száma megduplázódott, az utasok száma megháromszorozódott. 2015 folyamán előzetes adatok szerint 170 ezer utas fordult meg a cívisváros légikikötőjében. Jelenleg heti 11 menetrendszerű járat köti össze Debrecent Londonnal, Milanóval és Eindhovennel, az idei nyári szezonban további heti hét charter járat juttatta el az utazó közönséget a legkedveltebb üdülési desztinációkba. A repülőtér a közeljövőben a járatszámok és az utasforgalom ismételt megduplázását tervezi. A WizzAir belátható időn belül menetrendszerűvé teszi Malmöbe, Brüsszelbe és Párizsba Debrecenből indított járatait.

Dr. Barcsa Lajos, Debrecen Megyei jogú Város alpolgármestere a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a Debreceni Nemzetközi Repülőtér dinamikus fejlődése fontos szerepet tölt be a város gazdasági életében. Örömteli, hogy egy magyar hatóság is elismeri, hogy a debreceni repülőtér fejlődése megkövetelte a hatóság kirendeltségének megnyitását. Éppen a legjobbkor, hiszen a tegnap bejelentett Lufthansa által indított müncheni járat, valamint a decemberben induló menetrendszerű járatok akár duplájára is növelhetik az utasforgalmat. A Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatalának állandó jelenléte megkönnyíti és gyorsabbá teszi a repüléshez kapcsolódó hatósági ügyek intézését a keleti régióban élők számára.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a hatósági ügyintézők személyes jelenléte jelentős könnyebbséget jelent a debreceni ügyfelek számára is a legkülönfélébb eljárások bürokrácia-mentes lebonyolítása tekintetében.

A most megnyíló kirendeltség szolgáltató központú hatósági tevékenységet folytat majd, amelyet az állam és az ügyfél egyenrangúságának koncepciója jellemez, és az ügyféllel való együttműködés gyakorlata határoz meg. A helyben kiadott szakszolgálati engedélyek, a helyszíni eseményekkel kapcsolatban közvetlenül adott hatósági állásfoglalások gyorsabbá, gördülékenyebbé és olcsóbbá teszik az ügyintézést. A hatóság, a légitársaságok, a hajózó személyzet és a repülőtér üzemeltetője nagyon sok időt takarít meg azzal, hogy a hosszabb időtartamú vizsgáztatásokhoz, auditokhoz, szakmai egyeztetésekhez és konferenciákhoz már nem kell órákat utazni.


A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.