Megtartotta alakuló ülését a Regionális Zajvédelmi Bizottság

Csütörtök délelőtt megtartotta alakuló ülését és új elnököt jelölt a Regionális Zajvédelmi Bizottság. A tagok egyhangú szavazata alapján a testület Szlahó Csabát, Vecsés város polgármesterét terjeszti fel miniszteri kinevezésre a bizottság elnökének. Az ülést a bizottság működtetője, a Budapest Airport Zrt. hívta össze, ahol a repülőteret üzemeltető vállalat az új zajmonitor és járatkövető rendszerét is bemutatta.

A Regionális Zajvédelmi Bizottság a repülőtér környezetében található települések, valamint a légiközlekedés kapcsán érintett szervezetek és hatóságok 2005 óta rendszeresen ülésező egyeztető fóruma. A bizottság feladata, hogy a repülőtér üzemeltetésével kapcsolatos zajkérdésekről információt cseréljen, továbbá a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér légiforgalmát érintő zajvédelmi kérdésekkel kapcsolatban javaslatokat fogalmazzon meg. A bizottság 15 tagszervezetből áll; a tagok között szerepelnek a Budapest Airport Zrt. és a HungaroControl Zrt. delegáltjai, a Környezetvédelmi Hatóság, a Légiközlekedési Hatóság és a Népegészségügyi Szervezet képviselői, a repülőtér környéki kerületek és települések delegáltjai, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, továbbá a civil szervezetek képviselője.

Az elmúlt év során a delegáltak többségének mandátuma lejárt, vagy az önkormányzati választások, valamint az egyes tagszervezeteknél bekövetkezett szervezeti átalakítások következtében okafogyottá vált, ezért az Innovációs és Technológiai Minisztérium felülvizsgálta a testület összetételét, és az érintett szervezetek jelölése alapján új tagok kinevezéséről döntött. Az október 15-én megtartott ülésen a tagok megtárgyalták a testület további működését szabályozó ügyrendet. Mivel a bizottság korábbi elnökének mandátuma szintén megszűnt, a tagok - egyhangú szavazata alapján - Szlahó Csabát, Vecsés város polgármesterét javasolják a bizottság elnökének és terjesztik fel az innovációs és technológiai miniszternek kinevezésre.

Az ülésen a Budapest Airport Zrt. mindezeken túl részletes tájékoztatást adott az októberben megújult zajmonitor és járatkövető rendszeréről, amelynek segítségével egy webes alkalmazáson keresztül bárki pontos, majdnem valós idejű képet kaphat a mozgásban lévő légijárművek pozíciójáról és egyéb adatairól. A Budapest Airport Zrt. a következő ülést az elnök személyének kinevezésétől számított 90 napon belül újra összehívja.

Dr. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója a bizottság alakuló ülése kapcsán kifejtette: „A jószomszédi viszony, illetve a közös fejlődésünk a repülőtér számára az egyik legfontosabb szempont. Évente több százmillió forint támogatást nyújtunk a környező önkormányzatoknak, kiemelten figyelünk arra, hogy a működésünkből fakadó hatásokat kompenzáljuk. Zajvédelmi kérdésekben a legtöbb nemzetközi jó példát alkalmazzuk; e téren végzett tevékenységünk megfelel a hazai és nemzetközi előírásoknak és ajánlásoknak is. Önkéntes ablakszigetelési programunk évek óta fut, és bízom benne, hogy a Zajvédelmi Bizottság továbbra is kiváló fórum lesz közös ügyeink megvitatására.”

A Budapest Airport a környező településekkel együttműködésben, velük közösen fejleszti a térséget; a repülőtér-üzemetető és a légikikötő működése kapcsán érintett önkormányzatok között rendszeres egyeztetések zajlanak. A Budapest Airport emellett gyakran karol fel helyi kezdeményezéseket, rendszeres résztvevője közösségi eseményeknek, jelentős sportfejlesztési támogatást biztosít a települések számára, továbbá környezetvédelmi és gazdaságfejlesztési célú nemzetközi projektet valósít meg a szomszédos önkormányzatokkal együttműködésben.


Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres

Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres 

A kormány jóváhagyását követően a Közlekedési Minisztérium által meghatározott keretek és iránymutatások szerint repatriációs járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.