Mesterséges intelligenciával a nagyobb biztonságért

Több hír érkezett az airBaltic újításairól a napokban: az airBaltic és a Beams, biztonságtechnikai vállalat partnerségre lépett, annak érdekében, hogy mesterséges intelligencia (AI) használatával hatékonyabban és gyorsabban elemezzék a biztonsági jelentéseket. Emellett a lett nemzeti légitársaság Rigában fogadta a 47. Airbus A220-300 típusú, YL-ABU néven lajstromozott repülőgépét.

Ez az első Airbus A220-300 szállítás 2024-ben, a légitársaság által megrendelt 50 darab Airbus A220-300 egyike. Ezenkívül 2023 novemberében az airBaltic határozott adásvételi szerződést jelentett be további 30 darab Airbus A220-300 típusú repülőgépre, illetve további 20 azonos típusú repülőgép vásárlási jogával rendelkezik.

Fotó: airBaltic
Fotó: airBaltic

2020 májusa óta az airBaltic minden járatát egyetlen repülőgéptípussal – Airbus A220-300-assal – üzemelteti. Ez a géptípus messze felülmúlta a vállalat elvárásait, jobb általános teljesítményt, üzemanyag-hatékonyságot és kényelmet kínál mind az utasok, mind a személyzet számára. Ezen túlmenően az Airbus A220-300 lényegesen halkabb is - az előző generációs repülőgépekhez képest kétszer kisebb zajszinttel.

 

Mesterséges intelligenciával a nagyobb biztonságért

Az airBaltic és a Beams, biztonságtechnikai vállalat partnerségre lépett, annak érdekében, hogy mesterséges intelligencia (AI) használatával hatékonyabban és gyorsabban elemezzék a biztonsági jelentéseket. Az airBaltic biztonsági csapata a Beams AI segítségével automatikusan észleli a biztonsági jelentésekben szereplő veszélyeket, besorolja azokat súlyosságuk és sürgősségük alapján. A Beams AI használatával az elemzési idő több mint 70%-kal csökken és lehetőséget nyújt a jövőbeli kockázatok megelőzésére.

„Az airBaltic továbbra is vezető szerepet tölt be az innovációk terén. Folyamatos törekvésünk, hogy növeljük a hatékonyságot a különböző üzleti funkciók között, az AI-alapú megoldások lenyűgözően magas elterjedését eredményezte a különböző üzleti területeken. Továbbra is befektetünk a jövőnkbe az AI használatával, örülünk, hogy együttműködhetünk a Beam-szel és az első nemzetközi légitársaságok között lehetünk, akik elindultak ezen az úton.”

– mondta Martin Gauss, az airBaltic elnök-vezérigazgatója. A légitársaság operatív igazgatója Pauls Cālītis hozzátette:

„A biztonsági jelentések átfogó felülvizsgálatához és az új biztonsági ismeretek kiemeléséhez hatékony informatikai infrastruktúrára van szükség. A biztonsági jelentések elemzésétől a „mi lenne, ha” forgatókönyvek szimulálásáig a Beams AI új intelligens társunk, amely biztosítja, hogy az airBaltic továbbra is a repülésbiztonság élvonalában maradjon.”

 


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.