Sokan utaztak BAHART-hajókkal idén nyáron

Augusztus végén lezárult a balatoni hajózás főszezonja. Nyár végéig bezárólag a Balatoni Hajózási Zrt. kompjai 1 millió 229 ezer, a személyhajók pedig 791 ezer utast szállítottak. Így idén a BAHART tavalyhoz képest már 2 hónappal korábban, augusztus végére elérte a 2 milliós utasszámot. A kiemelkedő sikerhez a Kormány által biztosított, 6 milliárd forintos támogatás eredményeként szolgálatba álló új hajók is hozzájárultak.

Az így kialakított sűrűbb menetrend, a színes programválaszték és az új családi kedvezmények hatására a forgalom a tavalyi rekord év nyári hónapjaihoz képest 10%-kal növekedett. Az új kompok és katamaránok népszerűségét mutatja az is, hogy idén a balatoni hajózás felkerült a legnépszerűbb programokat összesítő, Best of Balaton listájára.

A kompok utasszáma 59 ezerrel haladta meg a tavalyi eredményt, és már több mint 500 ezer utast szállítottak Szántódrév és Tihanyrév között.

„A főszezon alatt tapasztalt folyamatos, fokozott kereslet az új kompok és katamaránok iránt jól mutatja a megvalósult szolgáltatásfejlesztés turisztikai jelentőségét. A flotta friss tagjainak köszönhetően idén minden korábbinál előbb érte el a BAHART a kétmilliós utasszámot"

– emelte ki Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója. Hozzátette, a kompok jelentősége ugyanakkor túlmutat az utasszámokon is, hiszen azok meghatározó szerepet játszanak a tóparti települések közötti közlekedés támogatásában, a gépjárműforgalom és a károsanyag kibocsátás csökkentésében. A magas utasszám ugyanakkor visszajelzés arra, hogy igény és szükség is van a jövőben hasonló fejlesztésekre, melyek révén modern és környezetkímélő kompokkal biztosíthatjuk az itt élők és az itt megszálló vendégek közlekedését, ezzel hozzájárulva a helyben lakók életminőségének növeléséhez, továbbá a négyévszakos balatoni turisztikai élménykínálat bővítéséhez is.

A legtöbben Balatonfüred, Keszthely, Siófok, Balatonlelle és Balatonalmádi kikötőiből indultak sétahajózni
A legtöbben Balatonfüred, Keszthely, Siófok, Balatonlelle és Balatonalmádi kikötőiből indultak sétahajózni
Fotó: Bahart

A személyhajók forgalma 134 ezer fővel emelkedett az idei szezon végéig.

A legtöbben, közel 120 ezren a Tomaj nevű új katamaránnal utaztak, míg a flottába visszakerülő Jókai nosztalgiahajó a Helka után a második legnépszerűbb klasszikus hajó volt. 

A legtöbben Balatonfüred, Keszthely, Siófok, Balatonlelle és Balatonalmádi kikötőiből indultak sétahajózni, míg a menetrendi hajózásban legszámottevőbb növekedés a legnépszerűbb Fonyód-Badacsony útvonalon történt.

Az augusztus 17-20-ai hosszú hétvége az év eddigi legforgalmasabb időszakát jelentette a BAHART számára: csak 19-én a személyhajók és a kompok is mintegy 19-19 ezer utast szállítottak. Hasonlóan népszerű volt a Balaton-átúszás július 21-i időpontja is, amikor több mint 16 ezren léptek a személyhajók fedélzetére. Emellett tovább növekedett a kerékpáros utasok száma is az idei főszezon végéig: a kompokon 11%-os bővülés mellett közel 110 ezren, míg a személyhajókon mintegy 38 ezren, azaz 15%-kal többen utaztak kerékpárral, mint tavaly ilyenkor.

A  gyerekhajókat a főszezon során több mint 8 ezer vendég vette igénybe
A gyerekhajókat a főszezon során több mint 8 ezer vendég vette igénybe
Fotó: Bahart

Továbbra is kiemelt érdeklődés övezi a BAHART programhajóit

A gyerekhajókat a főszezon során több mint 8 ezer vendég vette igénybe, ami 6%-os emelkedést jelent az előző évhez képest, a buli- és esti chill hajókon pedig több mint 21 ezren szórakoztak. Mindemellett augusztus 20-án közel 2 ezer utas gyönyörködött a Balaton-parti tűzijátékokban a Társaság hajóin, amely 45%-os emelkedést jelent a tavalyi utasszámhoz képest.

Nyár végéig az online jegyvásárlások száma közel 30%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A nyári szezonban minden negyedik jegyvásárló már online, vagy a kikötőkben elhelyezett automatákon keresztül vásárolta meg jegyét.


MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért

MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért 

Az ígéret szép szó, ha betartják - úgy jó.
Napelemeket telepít ez a légitársaság

Napelemeket telepít ez a légitársaság 

Az Emirates 39 960 napelempanel telepítésére kötött megállapodást az Etihad Clean Energy Developmenttel.
Ingyenes európai uniós vonatbérlet fiataloknak

Ingyenes európai uniós vonatbérlet fiataloknak 

Az EU jövőre 35 500 ingyenes DiscoverEU utazási igazolványt biztosít fiataloknak.
Fedélzeten a világ legősibb kenyere

Fedélzeten a világ legősibb kenyere 

A világ legősibb kenyerét kínálja business class utasainak a török légitársaság.
Búcsúzik a világ egyik legrégebbi légitársasága

Búcsúzik a világ egyik legrégebbi légitársasága 

A világ egyik legrégebbi légitársasága csaknem egy évszázados szolgálat után leáll.
Új színben pompázik ez a repülőgép

Új színben pompázik ez a repülőgép 

Nem véletlenül.
Négy Emirates-járat Budapesten landolt a közel-keleti helyzet miatt

Négy Emirates-járat Budapesten landolt a közel-keleti helyzet miatt 

A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre négy Emirates-gép érkezett, köztük két A380-as.
Lezárták, majd ismét megnyitották Tel Aviv repterét

Lezárták, majd ismét megnyitották Tel Aviv repterét 

Izrael újra megnyitotta légterét az iráni rakétatámadás után.
Együttműködési megállapodás két légügyi cég között

Együttműködési megállapodás két légügyi cég között 

Együttműködési megállapodást írt alá a HungaroControl és a Budapest Airport.
A Boeing repülőgépeit még az ág is húzza

A Boeing repülőgépeit még az ág is húzza 

A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület levelében figyelmeztetést adott ki.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.