Átadták, most már tényleg

2011. szeptember 12-én délelőtt a hatósági bejárásokat követően forgalomba helyezték a Margit híd budai parti pillérén átvezetett kerékpáros alagutat, tudta meg a TurizmusOnline.

Az észak-déli budai kerékpárút egyik legbosszantóbb hiányossága volt a Margit híd alatti átvezetés, melyet az új alagút biztosít. A műtárgyat kizárólag a kerékpárral közlekedők vehetik igénybe, áll a Budapesti Közlekedési Központ közleményében. 

Ahogy korábban mi is írtunk róla, a biciklis alagúttal már egyszer megtréfálták a kerékpárosokat. Az alagút augusztus első hetében megnyílt, majd gyorsan be is zárt. A BKK akkori közlése szerint alapvetően a forgalomtechnikai jelzésekkel volt baj, ezeket még a kivitelezőnek javítania kellett, mert elrontotta. Az alagút ugyanis csak a kerékpárosoké lesz, hibásan tették ki a gyalogosforgalmat megengedő jelzéseket.

A mintegy 33 méter hosszú alagút szervesen illeszkedik a híd műemléki környezetébe, a hídfő áttörése úgy valósult meg, hogy az nem változtatta meg a Margit híd és a hídfő megszokott látványát, a híd műemléki képét. Az oldalfalon elhelyezett Zsolnay-burkolat szintén illeszkedik a híd többi impozáns díszítőeleméhez.

Az alagút megépítésével az arra közlekedő kerékpárosok a sűrű közúti forgalomba való becsatlakozás vagy a korábbi, gyalogosaluljárón keresztül vezető szerencsétlen megoldás helyett közvetlenül tudnak a budai rakparton a Margit híd egyik oldaláról a másikra átjutni.

Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Közlekedési Központ továbbra is kiemelt figyelmet fordít Budapest kerékpáros közlekedési rendszerének fejlesztésére, melynek keretében idén számos helyszínen épülnek kerékpárutak, megkezdik a BuBi kiépítését is. A Margit hídon az északi járdán a kétirányú kerékpárút átadására is rövidesen sor kerül, a hídon zajló munkák befejeztével.


A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.