Moszkvai és kijevi járatot indít az iráni Mahan Air

2014 elején egy budapesti járat indításáról is szó volt, egyelőre azonban moszkvai és kijevi járatokról érkezett hír.

Január 14-étől újraindítja Teheránból moszkvai járatát az iráni Mahan Air légitársaság, új desztinációként pedig február 14-étől Kijevbe is repülni fog.

A moszkvai Vnukovo repülőtérre heti négyszer, a kijevi Boriszpili repülőtérre pedig heti kétszer fog közlekedni a légitársaság A310-esekkel, a gépek a teheráni Imam Khomeini nemzetközi repülőtérről szállnak fel.

2007-ben a Mahan Air feketelistára került az EU-ban: a légitársaságot akkor azonnali hatállyal kitiltották az EU-ból, a gépei nem szállhattak le az uniós légikikötőkben és nem használhatták az európai légteret. Az Irán elleni szankciók 2014. januári felfüggesztése után azonban Reza Morshedzadeh, az Iráni Iszlám Köztársaság budapesti nagykövete már arról beszélt, hogy hamarosan akár a Mahan Air is repülhet Teherán és Budapest között. Morshedzadeh akkor elmondta, hogy a turizmus fejlesztését tartja egyik kulcsfeladatának, ennek egyik legfontosabb eleme pedig a Budapest-Teherán közvetlen légi kapcsolat beindítása lehet, amelyről akkor folytak is a tárgyalások. Bár a légitársaság moszkvai és kijevi járatai már az idei első negyedévben beindulnak, arról, hogy mi lesz a budapesti járattal, egyelőre nincs hír.

Forrás: Airline Route


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.