Nagy vállalást tett egy fapados

Ismert légitársaság állt elő azzal, hogy elsőként lép be a szén-dioxid-semleges világba. Az EasyJet a karbonsemlegességet ugródeszkaként hasznlája, a végső céljuk az elektromos meghajtású repülés elterjesztése.

Az EasyJet sajtóközleményben jelentette be, hogy mától minden járata szén-dioxid-semlegessé válik. A társaság 331 repülőgéppel rendelkezik, és azt vállalja, hogy a flotta nettó CO2 kibocsátása nullára csökken. Véget vetnének az olcsó repkedésnek Ez nem azt jelenti,hogy a repülőgépeik hajtóművét átépítik karbonsemleges technológiájúra építenék át, hanem azt, hogy a légitársaság megvásárolja a szennyezése árát - ahogyan az EU-ban a széndioxid szennyezési kvóták és egységek rendszerében, az EasyJet vásárol magának kvótát - erre várhatóan 25 millió fontot (9,7 milliárd forintot) költ majd el jövőre. Az is a megoldás része, hogy több károsanyagot távolít el fizikailag a levegőből (pl. beszáll erdősítésekbe), de az is, hogy a cég összenergia felhasznállása során kerüli a többlet szén-dioxid kibocsátással járó megoldásokat (például szél-, vagy napenergia erőművek telepítésével kiváltja az eddig nem zöldenergiából származó áramszükségletét).

A cég együttműködött a Climate Focus tanácsadó céggel annak érdekében, hogy kiválaszthassák a leghatékonyabb szén-dioxid-kibocsátást ellensúlyozó projekteket, és kidolgozzák azt a céges politikát, amely alapként kezeli, hogy az EasyJet feladata, hogy a tevékenysége során "enyhítse és adaptálja az éghajlatváltozás hatásait". Az EasyJet szerint azonban mindez csupán "átmeneti intézkedés", mivel a cég - mint írják: folytatja "a repülés hosszú távú fenntarthatóságára irányuló törekvéseket, ideértve a fenntartható üzemanyag- és elektromos repülések fejlesztését".

"Végtelenül büszke vagyok arra, hogy bejelentettük: mától a világ első olyan légitársasága vagyunk, amely teljes hálózatán keresztül nettó szén-dioxid-kibocsátású járatokat üzemeltet. Az EasyJet régóta a hatékony repülés hagyományát követi; a repülőgép, amellyel repülünk, és az, ahogyan repülünk, mától azonban azt is jelenti, hogy más légitársasgáokkal összehasonlítva sokkal hatékonyabbak is vagyunk. Kiemelt prioritásnak tekintjük a szén-dioxid-lábnyomunk csökkentését, de hosszú távon az új technológia fejlesztését - ideértve az elektromos repülőgépeket is - tartjuk az elérendő célunknak" - mondta a bejelentéssel kapcsolatban a Clrantechnicának Johan Lundgren, Az EasyJet vezérigazgatója.

Az EasyJet bizonyos értelemben olyanná válna, mint a Tesla, de az égbolt számára. A cég már most is vehemensen támogatja a hibrid és elektromos repülőgépek fejlesztését, együttműködik e téren az iparág más szereplőivel, és felvállalja azt is, hogy segíti az európai légitársaságokat abban, hogy azok is nettó szén-dioxid kibocsátásúvá váljanak. Az Airbusszal aáírt megállapodásuk pedig arról szól, hogy közösen kutatják annak lehetőségét, hogy Európában a rövid távú járatok piacára miként lehetne a hibrid és elektromos meghajtású repülést kifejetszeni és bevezetni.

Forrás: napi.hu


Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.
A 111 éves hajómatuzsálem visszatér a BAHART flottájába

A 111 éves hajómatuzsálem visszatér a BAHART flottájába 

A Jókaival a nagyközönség május elsejétől Balatonfüreden találkozhat, ahol sétahajóként üzemel  a teljes hajózási szezonban.
Lazulós döntés a holland légitársaságnál

Lazulós döntés a holland légitársaságnál 

Tornacipőt hordhat májustól a KLM teljes hajózó személyzete.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.