Tekintettel arra, hogy a Malév Zrt. Igazgatósága 2009. május 26-i ülésén tárgyalta meg a 2008. évi összevont (konszolidált) beszámolót és üzleti jelentést, az Igazgatóság és a Felügyelőbizottság jelentéseinek lényeges adatai nem lettek időben a részvényesek tudomására hozva, ezért a pénteki Közgyűlés ezen napirendi pontok tekintetében nem tudott határozatot hozni. Ezek megtárgyalására a következő, rendkívüli Közgyűlésen, június 29-én kerül sor. A Társaság tájékoztató jelleggel már írásban értesítette a részvényeseket arról, hogy a számviteli törvény alapján összeállított eredmény kimutatás szerinti üzemi tevékenység vesztesége 10,7 milliárd forint, mely 4 milliárd forinttal kedvezőbb a 2007-es évinél. A Malév Zrt. 2008. évi konszolidált eredménye pedig 14,5 milliárd forint veszteség. Ugyanakkor ennek jelentős része, mintegy 8,7 milliárd forint, egyértelműen az elmúlt évben rekord magasságokba szökő üzemanyagáraknak tudható be. A Malév Zrt. Közgyűlése pénteken az alábbi döntéseket hozta: Lambert Zoltán, az Igazgatóság tagja, valamint Sarkadi Nagy Barna a Felügyelőbizottság tagja, pénteken lemondtak tisztségükről. A Malév Zrt. főtulajdonosa, az Airbirdge Zrt. javaslatára Leonov Péter került új igazgatósági tagként megválasztásra, valamint új felügyelőbizottsági tag lett Osztrovszky Krisztina, az MNV Zrt. vezető menedzsere. A Közgyűlés a Malév Zrt. könyvvizsgálójának a 2009. üzleti évre a Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft-t, a könyvvizsgálatért személyében is felelős könyvvizsgálónak pedig Gion Gábor bejegyzett könyvvizsgálót választotta meg.
Négy milliárddal javult a Malév üzemi tevékenysége
A Malév Zrt. éves rendes Közgyűlése pénteken személyi kérdésekről, illetve a 2009. évre vonatkozóan a könyvvizsgáló megválasztásáról döntött.

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek
Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.