Nem emelkedtek az autópálya-díjak Európában

A magyar autósok szempontjából fontos országok közül Svájcban hajtottak végre emelést: a legfeljebb 3,5 tonnás járművek éves autópálya-matricája tíz százalékkal, 40 frankra emelkedett 2008-hoz képest. Ugyanakkor Szlovéniában - legalábbis az év közepétől - javul a helyzet.

Patrick Vlacic szlovén közlekedési miniszter a napokban bejelentette, hogy az eddigi fél- és egyéves konstrukció mellett egyhetes matricát is be fognak vezetni, eleget téve az Európai Bizottság követelésének. Az egyhetes szlovén matrica 15 eurós ára ugyan húsz euróval alacsonyabb lesz a jelenleg legolcsóbb megoldást jelentő féléves engedélynél, ám a bevételek összességükben aligha csökkennek, hiszen az egyéves matrica ára 55-ről 95 euróra drágul. Az egy hetes szlovén matrica a többszörösébe fog kerülni annak, amit Magyarországon vagy a többi térségbeli országban kell fizetniük az autósoknak.

Hazánkban nemcsak az 1170 (illetve a nyári szezonban 1530) forintba kerülő négynapos, hanem a 2550 forintot kóstáló egyhetes autópálya-matrica is jutányosabb a szlovéniai 15 eurónál. Csehországban a magyarországihoz hasonló összegbe kerül az egy hetes matrica, Ausztriában 7,20 euró fejében tíz napig használhatjuk az autópálya- és autóúthálózatot, míg Szlovákiában vagy Bulgáriában a szlovéniai érték harmadából, Romániában ötödéből kijön az engedély. (Igaz, hogy utóbbi két országot jócskán drágítja a tranzitutasok számára a dunai átkelés borsos ára: a különböző kompok illetve hidak használatáért 7-23 euró közötti összeget kell fizetniük a személyautósoknak.) A legolcsóbban Ukrajnát, Németországot vagy Hollandiát és Belgiumot úszhatjuk meg. Ezekben az államokban a személygépkocsikra egyáltalán nem szednek úthasználati díjat, legfeljebb egy-egy alagutat kell bekalkulálni az utazóknak.

Egészen más nagyságrenddel számolhatunk viszont azokban az országokban, amelyekben a megtett úttal arányosan kell leróni az autópálya-használati díjakat. Franciaország és Olaszország mellett a jugoszláv utódállamok zöme és Görögország is ezt a rendszert alkalmazza. Így a Balkánon egy-egy viszonylag kis szakaszért kifizethetünk akkora vagy nagyobb összeget, amennyiért nálunk egy hétig lehet használni az autópályákat. Lengyelországban csak néhány autópálya-szakaszon szednek díjat, és ezek is viszonylag olcsók. Így például a Katowice-Krakkó közötti A4-es pályán két szakasz is van, amelyeket egyenként 6,50 zlotyért (körülbelül 450 forintért) lehet abszolválni. Az olasz és francia sztrádákon közismerten magas szakaszdíjakra kell felkészülni. Aki például a tarvisiói határtól Velencéig akar eljutni, annak több mint 11 eurót kell kifizetnie az úthasználatért, míg a Róma-Firenze szakasz egymagában 14,40 euróba kerül. Franciaországban a strasbourgi belépéstől Párizsig körülbelül 33 eurót kénytelen leróni egy autós. (Világgazdaság)


Elindult a dunai hajózási szezon

Elindult a dunai hajózási szezon 

Korszerűbb belső terek, kávéházi hangulat, vacsorahajók.
A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit

A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit 

A Singapore Airlines felújítja a Changi repülőtéren lévő váróit.
Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok

Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok 

2025-ben 15 százalékkal több úti cél érhető el, mint tavaly.
Jönnek az új Bubik

Jönnek az új Bubik 

Teljes megújuláson megy keresztül a fővárosi közbringarendszere.
Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt

Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt 

A HungaroControl szorosabb együttműködésbe kezdett hazánk meteorológiai szolgáltatójával, a HungaroMet-tel.
Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS

Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS 

Az utasok csak a landolás után tudják meg, hova érkeztek.
Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten!

Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten! 

Mert a fővárosban kedd délutántól szerda estig tartó gyűlés miatt ismét jelentős torlódásokra kell számítani.
Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba

Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba 

Az európai kontinens több országában terjedő fertőző száj- és körömfájás miatt a hús- és tejtermékek személyes célú behozatali tilalmát kiterjesztik az összes uniós tagállamra.
Exkluzív díjátadó a Duna-parton

Exkluzív díjátadó a Duna-parton 

Díjakat osztott magyarországi utazási irodáknak a világ legtöbb országába repülő légitársasága.
Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút

Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút 

Szombaton rendezik meg a Gyermekvasút napját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.