Először is le kell szögeznünk: tapasztalataink alapján nem meglepő, hogy idén is a Qatar Airways nyerte el a Világ Legjobb Business Osztálya- és a Legjobb Business Ülés díját is.
Budapestről első utunk Dohába vezetett. Bár nemrég vetette be az útvonalon a Qatar várva várt szélestörzsűjét, az A330-ast, odafelé a kistesó Airbus A320-200-on utaztunk. Economyn sem lehet panasz az italkínálatra: bor és rövidital egyaránt rendelhető, de a business szélesebb étel és ital választékából még felszállás előtt egy welcome drinkkel kapunk ízelítőt. Legyen egy pezsgő! - döntöttünk, amihez stílusosan egy kesudió-mandula-pisztácia mix jár. A fogásokat étlapról választhattuk, az étkezésnek pedig megadták a módját: fehér abrosszal terítették le az asztalkánkat. Az étvágyat pedig vajjal és pékáruval fokozták, de így tényleg elrepült az idő a választott ételekig.
Megesik, hogy az első fogásként kért paprikás-parmezános paradicsomlevesnek az ember csak a felét eszi meg, hogy maradjon hely a többinek is. Így a kecsketejes sütőtöksalátának; az utána kellemes érzésbe akár bele is szenderül az ember, és ébredéskor arra eszmél, hogy leszedték az asztalt, még a terítőt is. De az ébredést a légi utaskísérő azonnal észreveszi, odajön és kérdezi: hozhatja-e a fűszeres csirkét rizzsel. Igen! Ezek után desszertnek nem volt már helye. További álomnak annál inkább, hogy egy újabb ébredéskor dobozos belga csokoládé köszöntse.
A fedélzeti szórakoztatórendszerrel kapcsolatban elfogja az embert az érzés, hogy több életre elegendő filmmel és zenével van ellátva. Kipróbálhatjuk, milyen gyereknek lenni és a Bambit nézni, majd utána pedig egy kedves hollywoodi limonádé filmet. A fülhallgató nagyon jól kizárta a külső zajokat, a takaró pihe-puha volt, a párna pont jó, de a legjobb, a legkényelmesebb mégis az ülés volt. Lie flat, azaz teljesen vízszintesig lehetett állítani és felhúzott térdekkel is elfértem benne. A gépből gyűretlenül kiszállva a kényelem az osztályon utazókért érkező, foteles kisbuszban folytatódott.
A kisvasút és a medve
Amikor megérkeztünk a dohai Hamad Nemzetközi Repülőtérre ( HIA ), volt időnk a reptér bejárására. Méretéről már több ízben értekeztünk, de nyitása óta is a meglepetés erejével hat az épületen belüli fém-üveg, masiniszta nélküli vasút. A business váró mérete szintén önmagáért, vagyis Hamadért beszél: egyszerre 1000 ember fér el kényelmesen benne. Lehet aludni, enni, tárgyalni, csocsózni, videó-vagy autós szimulátor-játékkal játszani, imádkozni, meg gyönyörködni a lélegzetelállító terekben. Reptéren ragadt emberként simán elképzelhető, hogy néhány napot „kényszerűen” ott töltsön az ember. A reptér jelképe egy nagy sárga plüssmacinak látszó medve, ami valójában bronzszobor, egyben tökéletes tájékozódási célpont azoknak is, akik könnyen tévednek el. Egy közel 20 tonnás tereptárgyat nehéz szem elől téveszteni...
Második út
Dohából Boeing 787-8 Dreamlinerrel Phuketre mentünk. Talán csak vizuális, de valamivel keskenyebbnek tűnt a fekhely, mint a 320-ason, de még így is bőven kényelmes volt sokkal több saját térrel, kényelmesebben lehetett pakolászni. A welcome drink után az argentin fehérbor, Abras-ra esett a választás. Rákos előétel után, halmentén tőkehal volt a preferencia, majd egy remek sajtválogatás. A borkínálatról még annyit, hogy a másik két fogáshoz jó ötletnek tűnt a bordeaux-i Château Cap de Mourlin-t és a könnyebben csúszó Brazil Miolo-t. És milyen jó, hogy az egyes géptípusok fedélzeti szórakoztatása egységes: az előző gépen elkezdett film itt folytatható volt. Majd egy kis zene, míg a többiek álomba szenderültek. Az ébrenlévőket a utaskísérők rendre kínálták étellel-itallal, végül leszállás előtt reggelivel.
Doha II.
Amikor utunk vége felé közeledve ismét Dohában szálltunk át, egy kicsivel több időnk maradt felfedezni a várost. Egy viszonylag hosszú sorban állás után kijutottunk a 35 fokba. Ez még egészen jó idő: errefelé nem ritka a 40 fok fölötti hőmérséklet sem. A sofőrünk szerint a tavalyi volt az elmúlt 30 év a legmelegebb nyara. Jól jött, hogy néhány perccel az után, kogy kiléptünk a reptér kapuján, már a légkondis taxiban ültünk a szálloda felé. Az Iszlám Művészet Múzeumában ért minket a naplemente. Úgy tűnt, hogy a városban pörög az építkezés, tervek és erőforrások is vannak rá. Ezt megerősítette Rick Enders, a dohai éjszakánkra szállást adó Marriott Marquis City Center Doha igazgatója, aki idén tavaszig még a budapesti komplexumért felelt.
Ilyen utazáson honvágy?
Budapestig már az A330-200-on repültünk. Business as usual - mondhatnánk: az előzőekhez hasonlóan igen figyelmes volt a személyzet, szuper kényelmes a lie flat seat, némi képzavarral első osztályú a kiszolgálás. És hasonlóképpen a menüsorra se lehetett panasz: Hadd csináljunk további étvágyat a Qatar Airways business class-hoz: a hazaúton a csirke tikka masala és egy steak szendvics lett a válogatás eredménye, aminek szép kiegészítője volt egy dél-afrikai Shiraz. Mit érez az ember, amikor az utazásának utolsó momentumaként találja meg a leginkább kedvére való bort? Visszavágyik!
