Nemzetközi gyógyturizmus konferencia Pozsonyban

Április 13-14-én kétnapos nemzetközi konferenciát rendeznek Pozsonyban, ahol a gyógyturizmus gyors ütemű fejlődését vitatják meg a résztvevők.

2010-re a gyógyturizmus várhatóan 40 milliárd dolláros üzletet jelent majd, amely több mint 780 millió olyan beteget jelent, akik a lakóhelyükön kívül keresik a gyógyulás lehetőségét. Az elkövetkező évitzedben csak Indiában 2,2 milliárd dolláros árbevétel-növekedésre számítanak az egészségügyi ellátásokból. A gyógyturizmus ilyen ütemű fejlődése számos tényezőnek köszönhető, például a nyugati országokban hirtelen megemelkedett betegellátási költségek, a biztosítással nem rendelkezők egyre növekvő aránya, a hosszú műtéti várólisták számos országban, a fapados légitársaságoknak köszönhetően a megfizethető utazások térhódítása, a fejlődő országok egyre jobb orvosi felszereltsége. A gyógyturizmus a biztosítási rendszereken túl az egészségügyi ellátásra, valamint az orvosi módszerekre is hatással van. Hatással lesz továbbá az egész idegenforgalomra, hiszen növeli a szállodák, utazási irodák, és az olcsó repülőjegyet kínáló légitársaságok forgalmát is. Ennek tükrében a turisztikai cégek is új stratégiák kidolgozására kényszerülnek a növekvő fogyasztói igények kielégítésére. Az iparág gyors fejlődése egyedülálló lehetőségeket kínál. A konferencia célja, hogy felkutassák az utat ezen lehetőségek kiaknázásához, az alábbi témakörökön keresztül: a betegek mobilitása, a gyógyturizmusban rejlő lehetőségek, sikertörténetek a gyógyturizmusban, változások és kihívások az egészségügyi rendszerekben, valamint befektetési lehetőségek a gyógyturizmusban. A konferencián előadást tart többek között: Rita Baeten (Observatoire Social Européen a.s.b.l., Belgium), Arne Bjornberg (EuroHealth Consumer Index, Svédország), John Bowis (European Parliament, Egyesült Királyság), Anil Maini (Corporate Development, Apollo Hospitals Group, India), dr. Premhar Shah (CEO of Medical Tourist Company, Egyesült Királyság)

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.