Ahová mintegy hatszáz hajó nevezését várták, végül 515 hajó nevezett - és ahol nem volt kérdés, idén valóban vitorlázni kell, méghozzá nem akárhogy, mert igazi, komoly szél fújt a tavon, nem pedig csak úgy ímmel-ámmal, ahogy korábban, az évek során gyakorta előfordult.

Amikor minden kocavitorlás, aki kiváltotta a rajtszámot, és várta a rohanógépek mellett a startpisztoly dördülését, utána kényelmes hajókázásba váltott, ahol a kenesei bójához való indulást finom reggelivel üdvözölték, majd a siófoki kerülő után Tihany magasságában jöhetett a kiadós ebéd, közben kvaterkázás a többi hajóval a környéken, persze versenyzés közben, Szigliget magasságában napnyugtakor a lemenő nap fényében gyönyörködtek, majd jött a jól ismert flaute, amikoris teljesen leállt a szél, és jó, ha éjjel valamikor megkerülték a keszthelyi bóját, és indultak visszafelé.

Most azonban más a helyzet: a hajók dőlve hagyják el a startvonalat, a katamaránmezőny már a start után néhány perccel vágtat Alsóörs felé, mindenki reffel, krajcol, vászanakat behúz, aztán kienged, van bőven, aki nagy szélben kisebbre cserél. Szóval ez most vitorlázás a javából, igazi széllel – igazi verseny, nem pedig egy vicc, amikor tökszélcsendben csak a katamaránok suhannak tova, és ámultan néznek utána a többiek, mert nem értik, őket mi hajtja, mert az biztos, hogy nem a szél.

A balatoni vitorlások legszebb, legpatinásabb viadalát különben álomhelyszínről figyelhetem, a füredi  Hotel Golden Lake Resort tetőteraszáról, ahonnét messzire belátható a verseny teljes mezőnye. Közben hallom a mólón a hangosbemondó információját, hogy annyira nagy a szél, aki az első befutókat szeretné köszönteni a célvonalnál, az már 18 órára érkezzen vissza, mert az első 12-15 hajó befutóját akkorra várják. És nem vicc, tény: 15 perccel, azaz mintegy negyedórával a rajt után az első rohanógépek már elérték Alsóörsöt, onnan vágtatnak tovább Kenese felé. Sőt, alig félóra elteltével az első helyen száguldó Fifty-Fifty már meg is kerülte az ottani bóját, és rohan a víz felett Siófok felé.

Ha ilyen rohamléptekben halad a mezőny, ez az év ismét elhozhatja a csúcsdöntögetést. Közben már Siófokot is elérte az élmezőny, ott is a Fifty-Fifty fordul elsőként, mögötte, szorosan a nyomában azonban ott száguld másik két rohanógép: az RSM és a Prospex-Delta Sailing Team. Közben érkezik a hír: az egyik nagy esélyes, a Raffica túlstratégiázta magát, és borultak Kenesénél, így kénytelenek feladni a továbbiakban az idei viadalt.

A tihanyi cső következik – az is mindig nagy választóvíz, a hajósok úgy tartják, aki oda nem ér el dél magasságában, jelen esetben a késői rajt miatt 14 óráig, az utána már biztos nem sok vizet zavar, számára a verseny nem verseny többé, hanem „csupán” egy jó vitorlázás a haverokkal. Amúgy érkezik a jelentés, a hajók legtöbbje, szám szerint 460 elérte a Tihanyi-szorost fél 2 előtt, ez tehát óriási eredmény, valóban soros az idei viadal. Most pedig folytatódik a futam a Keszthelyi bója irányába – kinek gyorsvonatként száguldva, kinek lassabban, öreg balatoni rókák közben azt rebesgetik, aki nem ér vissza a Füredi-öbölbe még naplemente előtt, azok számára ott, a túloldalon megáll majd a szél.

Marad majd a naplemente, a haverokkal vacsora, lassú téblábolás a vízen – de az sem rossz, mert számukra az is örömteli eredmény, hogy a rajttól számított 48 órán belül majd valamikor célba érnek Fürednél, addig pedig jól érzik magukat, mert egy versenyen a részvétel is lehet fontos, nem csak mindig a győzelem.

Csütörtök délután 16 óra 4 perckor a Goszleth Marcell kormányozta MLS Raiffeisen 5050 Fifty-fifty megvédte a címét az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon.

- Vágó Ágnes helyszíni riportja -