Növekvő ellenszélben a SWISS

63 millió svájci frankos nyereséget jelentett a Swiss International Air Lines 2009 első negyedévére, ami alig kevesebb az előző év hasonló időszakában elért 66 milliós értéknél. A működésből származó bevételek 7,4%-kal 1.081 millióra csökkentek ugyanebben az időszakban.

A nehéz gazdasági helyzet éreztette hatását a SWISS 2009 első negyedévi árbevételén: a működéből származó bevételek a 2008-as első negyedévi 1.168 millió CHF-ról 7.4%-kal, 1.081 millióra csökkentek. A visszaeső kereslet a nyereségen is nyomot hagyott: a csökkenő igények elsősorban az üzleti célú utazásoknál éreztették hatásukat, amelyhez párosul Svájc jelenlegi nehéz gazdasági helyzete. Különösen nagyarányú visszaesést könyvelhet el a svájci légitársaság teherszállítási részlege, a Swiss WorldCargo. A negatív hatásokat részben ellensúlyozták az alacsonyabb nyersolajárból és a kedvező devizaárfolyamokból származó pozitív folyamatok. Mindezek ellenére azonban a vállalat nyeresége 4.5%-kal lett alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

“Hónapról hónapra jobban érezzük a gazdaság lassulásának hatását.” - mondja Christoph Franz, a SWISS elnök-vezérigazgatója. “Az első negyedéves eredményünk azonban a terveink szerint alakult és vállalatunk ezekben a nehéz időkben is képes volt megőrizni nyereségességét.”

A SWISS gyorsan reagált a csökkenő keresletre: bizonyos útvonalakon csökkentette a járatok számát, illetve kisebb repülőgépeket indított el. Mindezek eredményeképpen a vállalat kínálata mintegy 4%-kal volt alacsonyabb 2009 januárja és márciusa között, mint azt korábban tervezték. Ezzel párhuzamosan viszont Lyonba és Osloba új járatokat indított a légitársaság. “A kihívással teli gazdasági körülmények között növelnünk kell az európai országokban a desztinációk számát, így tudjuk fenntartani az interkontinentális járatainkat.” – mondja a SWISS jövendőbeli elnök-vezérigazgatója, Harry Hohmeister. “Természetesen ehhez szigorú költségkontroll párosul, csak így lehetünk hatékonyak.” – tette hozzá.

A SWISS a világgazdaság visszaesésének ellenére tartja beruházási tervét: a minap üzembe helyezett új Airbus A330-300-as típust az év során még három másik is követi, míg május közepén egy új Airbus A320 is üzembe áll. A légitársaság pedig nemrégiben döntött arról, hogy 2014-től a jelenlegi Avro RJ100 flottáját a legmodernebb Bombardier CSeries-el váltja fel.


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.