Ők lesznek a Budapest Airport új vezetői

Felállt a Budapest Airport új igazgatósága: a Vinci Airports részéről François Bérisot, a belgrádi repülőtér eddigi vezérigazgatója, illetve Lorenzo Rebel, a Gatwick repülőtér pénzügyi vezérigazgató-helyettese lehetnek az új vezetők.

A 2024. június 6-án történt tulajdonosváltás bejelentését követően a repülőtér teljes igazgatósága és felügyelőbizottsága lemondott. A testületek új összeállításáról megszületett a döntés alapítói határozat formájában, olvasható a 24.hu cikkében.

Mint írják, korábbi tulajdonosok által delegált igazgatósági tagok mellett a vállalat önálló vagy együttes képviseletére jogosult, az AviAlliance-hoz kötődő vezetőinek aláírási joga is törlés alatt van: távozik Kam Jandu vezérigazgató, Michael Carlson pénzügyi vezérigazgató-helyettes és Rolf Castro-Vasquez forgalmi vezérigazgató-helyettes.

A Budapest Airport igazgatóságába a 80 százalékos tulajdonrésszel rendelkező, állami Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. a testület elnökeként Lóga Mátét, a nemzetgazdasági minisztérium gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkárát delegálta.

Az igazgatóság tagja lesz:

  • Antal Ferenc, a nemzetgazdasági minisztérium stratégiai tranzakciókért felelős helyettes államtitkára,
  • Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint
  • Guller Zoltán, a Magyar Turizmus Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke.

A 20 százalékos tulajdonrésszel rendelkező Vinci Airports egy tagot delegált az igazgatóságba, Emmanuel Robert Menanteau-t, aki a repülőtérkezelő vállalat USA-ban, Észak és Kelet-Európában, valamint Délkelet-Ázsiában lévő érdekeltségeiért felel.


Fotó: Budapest Airport

Az AIRportal.hu kutatása szerint a cégjegyzékből kiderült, hogy

„Francois Philippe Pierre Bérisot, a belgrádi repülőtér jelenlegi vezérigazgatója önálló cégképviseleti jogkörrel, munkavállalóként csatlakozik a Budapest Airporthoz, aki a Budapest Airporthoz tartozó Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Kft. (RÜK) ügyvezetői tisztségét is betölti június 6-i hatállyal.

A Budapest Airportnál ugyancsak önálló aláírási jogosultsággal fog rendelkezni Lorenzo Sébastien Patrick Rebel, aki eddig a londoni Gatwick repülőtér pénzügyi vezérigazgató-helyettesi tisztségét töltötte be.

Az AIRportal. hu úgy tudja, hogy a felsővezetésben vezérigazgató-helyettesként dolgozó magyar menedzserek esetében nem látszik változás a cégadatokban.

A Budapest Airport felügyelőbizottságában egyébként Torzsa Andrea, a Corvinus Zrt. vezérigazgatója, Túri Anikó a nemzetgazdasági minisztérium közigazgatási államtitkára és Szabó-Szombati Tibor ügyvéd képviselik az államot, a francia fél pedig Rémi Guy Ferdinand Maumon-Falcon de Longevialle-t delegálta a testületbe, aki 2018 óta a Vinci Airports pénzügyi igazgatója.


Borrekord a tengeren

Borrekord a tengeren 

Több mint száz díjat nyert ez a hajótársaság.
Babaápolási cikkek, fagyi és ajándékcsomag az ülésen - így várja ez a légi társaság legkisebb utasait

Babaápolási cikkek, fagyi és ajándékcsomag az ülésen - így várja ez a légi társaság legkisebb utasait 

A világ legnagyobb nemzetközi légitársasága pontosan tudja, hogy a gyermekekkel utazók plusz kihívásokkal néznek szembe, épp ezért számos családbarát szolgáltatással könnyíti meg repülőútjukat.
Ismét zakatol Gemencen az erdei vasút

Ismét zakatol Gemencen az erdei vasút 

Július 26-án újra indul a Gemenci Állami Erdei Vasút.
Ismeri Budapesthez közel ezt a sportrepülőteret?

Ismeri Budapesthez közel ezt a sportrepülőteret? 

Egy harmincas éveiben járó nő viszi a hátán a fejlesztéseket.
Hétfőn, ha teheti, hagyja ki a szlovákiai vonatozást!

Hétfőn, ha teheti, hagyja ki a szlovákiai vonatozást! 

Mert az arra induló illetve onnan érkező nemzetközi járatok esetén jelentős késésekkel kell számolni.
A Wizz Air járatait is érinti a nemzetközi szintű technikai leállás

A Wizz Air járatait is érinti a nemzetközi szintű technikai leállás 

Ezzel kapcsolatban a következő közleményt juttatták el szerkesztőségünkbe.
Egyszerre áldás és átok a sok reptérfejlesztés szerte a világban

Egyszerre áldás és átok a sok reptérfejlesztés szerte a világban 

A következő két évtizedben 2 trillió (magyarul 2 billió, vagyis kétezerszer egymilliárd) dollár értékű fejlesztések várhatók világszerte a légiközlekedésben.
Tömeges technológiai zavarok a világban - az európai légi közlekedésben is súlyos gondokat okozva

Tömeges technológiai zavarok a világban - az európai légi közlekedésben is súlyos gondokat okozva 

Az Egyesült Államok teljes légi forgalmát érintette és több repülőterén is ideiglenes zárlatot okozott az egész világra kiterjedő technológiai üzemzavar, ami egy amerikai kiberbiztonsági világcégtől, a Crowdstrike-tól indult pénteken.
Az utazók zöme ügyet sem vet a MÁV meglehetősen furcsa kérésére

Az utazók zöme ügyet sem vet a MÁV meglehetősen furcsa kérésére 

Ugyanis hiába óvta őket a MÁV - ennek ellenére jegyet váltottak különböző vonalakon járó szerelvényeikre.
Új magyar jármű született

Új magyar jármű született 

Bemutatták az új magyar elektromos midibuszt - a Városligetben tette meg első köreit a bajai gyár fejlesztése.

Interjú

Pesti István: Kiderül, kiben van meg az a plusz, amire érdemes odafigyelni

Pesti István: Kiderül, kiben van meg az a plusz, amire érdemes odafigyelni 

A két Michelin-csillagos étterem konyháját vezető séffel többek közt a versenyről és megosztó ételekről beszélgetünk, és mesél arról is, miért nem követi a trendeket.
Dubicz Borászat: Abban hiszünk, hogy az ikonikus múlt és a modern jövő jól összeegyeztethető

Dubicz Borászat: Abban hiszünk, hogy az ikonikus múlt és a modern jövő jól összeegyeztethető 

Az idei újdonságokról és megújulásról a borászat tulajdonosával, Dunai Ágnessel beszélgettünk.
Csernus Imre: „Szeretnék már jönni-menni, mint egy falevél”

Csernus Imre: „Szeretnék már jönni-menni, mint egy falevél” 

Csernus Imrével szőlőről, borokról és a vidéki életről beszélgettünk, és nemrég megjelent könyve kapcsán egy kicsit rólunk, magyarokról is.