Összes budapesti járatát törölte az Air France

Az Air France vezetősége szerint a pilóták sztrájkja miatt csütörtökön is törölni kell a járatok 60 százalékát, annak ellenére, hogy a kormány a megmozdulás befejezésére kérte a francia légitársaságot.

A vezetőség szerdai bejelentése szerint a járatok 42 százaléka fog csak közlekedni csütörtökön, amely minimális javulás a szerdai helyzethez képest, amikor is a járatok 60 százalékát törölték. A ferihegyi járatinformációs rendszer szerda délutáni tájékoztatása szerint szerdán és csütörtökön mind a hat budapesti járatát törölte az Air France.

A szakszervezetekkel folyó tárgyalásokat szerdán egyik fél sem kívánta kommentálni.
Manuel Valls miniszterelnök úgy vélte, hogy a pilótasztrájk súlyos hatásossal van a cégre és Franciaország vonzerejére.

"Be kell fejezni ezt a sztrájkot, amely súlyos hatással van az Air France-ra, a vállalat pénzügyi helyzetére, valamint hazánk imázsára és vonzerejére" - mondta a kormányfő a France Inter közszolgálati rádióban. "Sajnálatos, hogy egyetlen csoportnak, jelen esetben a pilótáknak, sikerült az egész országban lebénítania a légiközlekedést ... Az Air France jövője a tét, és a szociális párbeszéddel kiutat kell találni ebből a konfliktusból" - tette hozzá.

Véleménye szerint a sztrájkot a franciák sem támogatják. Valls arra kérte a pilótákat, hogy üljenek vissza a tárgyalóasztalhoz és tegyenek lépéseket a kiút érdekében.

A pilótákat az Air France fapados légitársasága, a Transavia fejlesztése aggasztja, ugyanis a nemzeti légitársaság gépeket tervez átadni a fapados cégnek, ahol a pilótákat kedvezőtlenebb szerződéssel foglalkoztatják. A szakszervezetek szeptember 22-éig tervezik folytatni a munkabeszüntetést.

Forrás: MTI


Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban

Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban 

A Turkish Airlines február 5-én megnyitotta az eddigi legnagyobb külföldi lounge-át a Narita Nemzetközi Repülőtéren.
MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi

MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi 

A MÁV-nak egyre sürgetőbbé vált az új flotta.
Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról

Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról 

Éppen 10 éve törölte el a HungaroControl – Európában elsőként – a teljes légi útvonalhálózatot, ezzel lehetővé téve a repülőgépek korlátozások nélküli, szabad légtérhasználatát.
Járatindítás két angliai célállomásra

Járatindítás két angliai célállomásra 

A Jet2.com új járatokat indít az East Midlands Repülőtérre és Newcastle-be.
Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben

Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben 

A Budapesti Békéltető Testülethez beadott kérelmek tekintetében kiugróan magas volt a járatkésésekkel és -törlésekkel kapcsolatos panaszok száma.
MÁV: teljes névvel utazzon, különben nagy büntetés lehet a vége!

MÁV: teljes névvel utazzon, különben nagy büntetés lehet a vége! 

Nagy felháborodást váltott ki a napokban az egyik internetes oldalon felröppent hír.
Hamarosan  változik a ferihegyi reptér közlekedése – ne a megszokott rutin alapján vezessen!

Hamarosan változik a ferihegyi reptér közlekedése – ne a megszokott rutin alapján vezessen! 

Nemcsak az autósok, hanem a busszal érkezők és azzal távozók is terelő útvonalon közlekednek.
Ködös időben szállunk fel, incidens repülés közben, „lezuhanunk”,  csúszdán menekülünk, sűrű füst- és tűzfelhőbe keveredünk

Ködös időben szállunk fel, incidens repülés közben, „lezuhanunk”, csúszdán menekülünk, sűrű füst- és tűzfelhőbe keveredünk 

A Wizz Air január 31-ére szóló meghívása alaposan felpörgette az adrenalinszintemet, elvégre nem minden nap zuhanhat le úgy az ember egy repülő fedélzetéről, hogy azt tuti túl is élje – FRISSÍTVE
Sztrájkok okozhatnak fennakadásokat az olasz repülőtereken

Sztrájkok okozhatnak fennakadásokat az olasz repülőtereken  

2025. február 5-én, szerdán a poggyászkezelők tiltakozása miatt részleges sztrájkokra lehet számítani az olaszországi repülőtereken.
Spanyolország: új vasúti bérlet turisták számára

Spanyolország: új vasúti bérlet turisták számára 

 A bérlet többféle utazási lehetőségeket kínál.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.