Pár perc alatt Budapestről Bécsbe és Pozsonyba vinne a vákuumvasút

Állítólag Közép-Európában akarják megépíteni a Hyperloop nevű, egyelőre tervezés alatt álló vákuumvasút következő vonalát. Még az első sincs meg, csak egy tesztpálya Nevadában, az Egyesült Államokban.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Hyperloop Transportation Technologies (HTT) szándéknyilatkozatot írt alá a szlovák kormánnyal, és bejelentették, hogy Közép-Európában építik meg az új közlekedési eszköz következő vonalát – írja a HVG a Forbes.com-ra hivatkozva.

A szupervasút a Bécs–Pozsony–Budapest-vonalon közlekedne, több mint ezer kilométer/órás sebességgel. Megvalósulása esetén Pozsony és Bécs között nyolc perc lenne az út, Pozsony és Budapest között pedig plusz két percet kellene ráhúzni, így tíz perc lenne a menetidő.

A megvalósításhoz dátumot még nem jelöltek meg, és nincs hír arról sem, lesz-e megállapodás Magyarországgal, valamint Ausztriával az ügyben.

Elon Musk, az elektromos autókat gyártó Tesla milliárdos elnöke és a SpaceX alapítója még 2013-ban mutatta be a Hyperloop ötletét. Ennek lényege, hogy egy csőben extrém alacsony légnyomás, szinte vákuum van, ezt kihasználva mozgatják a hengerszerű járművet, amely vékony légpárnán siklik.

{youtube|id=14Hs0r5RUww}

Forrás: HVG


A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.