Próbaüzemben a BKK utazástervező weboldala

Próbaüzemben elindult csütörtökön a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új, Futár-alapú utazástervező rendszere, amelyet a futar.bkk.hu oldalon lehet elérni.

A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer honlapján több térképalkalmazás közül is választani lehet, amelyeken látható a megállók pontos helye, hogy mely járatok érhetők el onnan, illetve azt is, hogy a megállóba mikor és melyik járat érkezik, a járatszámra kattintva pedig a teljes vonal is megtekinthető. Emellett a Futárral felszerelt járművek pontos helyét, rendszámát, haladási irányát és típusát is feltüntetik a térképen, továbbá a menetrendtől eltérést - például a forgalmi zavarokat - is jelzik.

Még nem mindent mutat a térkép

Külön piktogrammal jelzik a térképen a buszokat, a trolibuszokat és a villamosokat, valamint a hajókat. A nagykörúton járó villamosokat, a HÉV- és a metrószerelvényeket azonban egyelőre nem mutatja a térkép, mert ezeket még nem szerelték fel a Futár fedélzeti rendszerével.

Az utazástervező figyelembe veszi az aktuális menetrendi adatokat, és ezek felhasználásával készít útvonaltervet és számol utazási időtartamot. A tervezés során több szempont is megadható: az indulási időn kívül választható, hogy a legkevesebb átszállással, legkevesebb sétával, vagy a leggyorsabb útvonallal számoljon a rendszer.

A weboldal okostelefonokon is elérhető, ám egyelőre nincs azokra optimalizálva.

Forrás: MTI


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.