Ryanair: akkor Larnakát felfüggesztjük!

Megerősítette a Ryanair, hogy felfüggeszti a ciprusi Larnakára indított járatait ez év novemberétől a téli szezonra - tájékoztatta a Turizmus Online a Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Tette ezt azok után, hogy a Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal úgy döntött, nem nyújt további anyagi támogatást a légitársaságnak a promoció elősegítésében. Hivatkozva a téli szezon alacsonyabb forgalmára, a növekvő költségekre és a fapados modell fenntarthatóságára, a Ryanair idén télre a tavalyi támogatás kétszeresét kérte a ciprusiaktól. Nem kapták meg.

De nem eszik olyan forrón a kását, a fapados ugyanis 2013 március 30-tól tervei szerint újraindítja a járatokat Düsseldorfba, Barcelonába, Bolognába és Brüsszelbe. A négy város és Larnaka közt 2010 óta repülnek  O’Leary Boeingjai.

Ugyanakkor marad a 2012 elején, Pafoszban megnyitott bázisa, ahonnan 15 desztinációt repül a cég, köztük Budapestet. Így a budapesti járatokat a larnakai helyzet nem érinti. Mi több, pafosi működését még fokozza is a Ryanair; télen négy új járatot indít innen Chaniába, London-Stansted-re, Milanó-Bergamo-ba és Szalonikibe.

Az Európai Bizottság jelenleg is vizsgálja az Európai Légitársaságok Szövetsége (AEA) bejelentését, miszerint a Ryanair évente több százmillió font „állami támogatásban” részesül.


Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express

Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express 

Az új hajó a prémium élményturizmus iránti robbanásszerű keresletre épít.
A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.