Az év végére befejeződik az új terminál építése, ami jövő tavasztól fogad utasokat, és a reptér egy olyan navigációs berendezést is kapott, ami az éjszakai közlekedést is lehetővé teszi. Jelenleg Németországból, Dániából érkező chartergépek landolnak a reptéren, a Zürich-Sármellék útvonalon pedig a Helvetic Airways menetrend szerinti járatai közlekednek. Stuttgartból a Malév menetrendszerinti gépei július óta közlekednek a reptérre. A cég elégedett a járattal, jelenleg piackutatást végeznek annak érdekében, hogy felmérjék, a jövő nyári menetrendben melyik járatokat lenne érdemes áthozni ide Ferihegyről. A reptér jelenleg 21 ezres utasforgalmát két-három éven belül százhatvanezerre szeretnék növelni, az évtized végére pedig négyszázezres utasforgalmat terveznek. Palkó Lajos marketingigazgató a Magyar Hírlapnak elmondta, a repülőtér 80 százalékban Nyugat-Európából vár utasokat, a jövő évre több utazási irodával is megállapodás született arról, hogy a Fly Balaton reptérről járatok indulnak tengerparti üdülőhelyekre. A cél, hogy a reptér vonzáskörzetében élő közel kétmillió embernek lehetősége legyen a rendszeresen induló járatokkal elérni olyan úti célokat, melyek jelenleg Budapestről vagy Bécsből megközelíthetőek. A Cape Clear Aviation Kft. a jövőben a Budapest-Debrecen-Sármellék közötti légi kapcsolat kiépítését is tervezi.
Sármellék: regionális nemzetközi reptér
A Cape Clear Aviation Kft. 2004 decembere óta üzemelteti a Sármelléki, ma már Fly Balaton néven működő repülőteret, ami a fejlesztéseknek köszönhetően kétmilliárd forintból mára regionális nemzetközi repülőtérré vált.

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál
A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.

Repülési élmény autista gyerekeknek
Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt
2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!
Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság
A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító
Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.

Kutyafogadó a római reptéren
A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában
Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.

Privát lakosztályok a felhők felett
Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül
Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.